Megkezdték García Lorca feltételezett tömegsírjának exhumálását
2009. október 29. 14:29 MTI
Spanyol szakértők megkezdték annak a tömegsírnak az exhumálását, ahol feltehetően Federico García Lorca, a 20. századi költészet kiemelkedő alakja is nyugszik. A sírfeltárás előkészítését a terep megtisztításával szerdán kezdték el - mondta el Sara Gil archeológus, a szakértői csoport tagja, ennél többet azonban nem árult el a munkálatokról.
Korábban
Lorcát társaival együtt Franco tábornok katonái végezték ki egy Granadához közeli elhagyatott hegyvidéki település, Alfacar mellett a spanyol polgárháború első napjaiban. A polgárháború kitörésének idején a 38 éves Lorcát már Spanyolországban és világszerte is elismert íróként és költőként tartották számon. Baloldali nézetei és homoszexualitása azonban szálka volt Franco hívei és a római katolikus egyház szemében.
Az exhumálást a Lorcával együtt eltemetettek hozzátartozói kérték. A költő családja nem értett egyet a sír megbolygatásával, azonban korábban kijelentették, ha mégis feltárják a maradványokat, hajlandóak DNS-mintát adni a költő azonosításához.
Az 1936-39-ig tartó polgárháborúnak számos civil áldozata volt. Baltazar Garzon bíró szerint Franco katonái 114 ezer polgári áldozat haláláért felelősek. Ezeknek a tömegsírban nyugvó halottaknak egyike Lorca. A Történelmi Emlékezet Helyreállításának Szövetsége elnevezésű szervezet a kilencvenes évek óta nyújt segítséget a hozzátartozóknak a polgárháborúban eltűnt szeretteik sírjainak felkutatásában. Adataik szerint eddig 1700 áldozatot sikerült azonosítaniuk.
Ian Gibson ír származású történész szerint a sír feltárására már csak az ország megbékélése miatt is szükség van. "Ebben az országban szörnyű polgárháború dúlt. Még mindig 130 ezer ember nyugszik közös sírokba, árkokba, mezőkre, vízmosásokba temetve. Borzasztó dolog ez az itt élők számára" - érzékeltette Gibson, az elismert Lorca-szakértő, akinek kutatásai segítettek a költő nyughelyének meghatározásában. "Bár mindkét oldalon voltak áldozatok" - tette hozzá Gibson -, "míg a 40 éves diktatúra alatt a győztesek méltóképp eltemethették halottaikat, a legyőzöttek még a sírok környékére sem tehették be a lábukat".
A tömegsír exhumálása és a maradványok azonosítása feltehetően hónapokat vesz majd igénybe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap