Merényletet tervezett Szaddám a Szabad Európa Rádió ellen
2009. november 30. 13:35 MTI
Merényletet tervezett a Szabad Európai Rádió (SZER) prágai központja ellen Szaddám Huszein egykori iraki diktátor - közölte a Nova kereskedelmi televízió a cseh titkosszolgálatokra hivatkozva vasárnap este.
Korábban
"A Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) az elmúlt évtizedben három merényletet hiúsított meg a Cseh Köztársaságban. A SZER központja ellen tervezett merénylet meghiúsítása egyike volt ezeknek" - közölte a televízióval Jan Subert, a BIS szóvivője. A cseh polgári titkosszolgálat 1999-ben szerzett információkat a SZER ellen készülő akcióról, s ezt követően következetes megfigyelés alatt tartotta az iraki titkosszolgálat ügynökeit, akik diplomata-útlevéllel érkeztek az országba.
A cseh ügynököknek sikerült bejutniuk az iraki nagykövetségre, és megállapították, hogy az akció terve igaz. A SZER épületére egy közeli lakás ablakából lőttek volna ki tankelhárító lövedékeket. A nagykövetség épületében akkoriban már volt legalább hat géppisztoly, 11 pisztoly és 2000 töltény. A merénylet meghiúsítása után az irakiak 2003 áprilisában a fegyvereket, amelyek diplomáciai kocsikban kerültek Csehország területére, kiadták a cseh hatóságoknak.
Huszein a merénylettel szerette volna véglegesen elhallgattatni a SZER iraki adását. "Megbízta a titkosszolgálatot, hogy vigye végbe az akciót. Erre egy meglehetősen magas pénzösszeget is elkülönítettek" - állítja Subert.
A cseh hatóságok a fenyegetés következtében döntöttek úgy, hogy a SZER-nek a forgalmas Vencel tér szomszédságában álló épületét (az egykori csehszlovák szövetségi parlament székhelye) betontorlaszokkal veszik körül, s kommandósok fogják őrizni. Ez csak néhány hónapja szűnt meg, amikor a SZER a központtól távol eső új székházba költözött. Szakértők szerint ma ez Csehország egyik legjobban őrzött épülete.
A SZER székháza Prága központjában éveken keresztül éles viták tárgya volt Csehországban. Szakértők és a közvélemény szerint ez óriási kockázat volt a város számára, mert a rádió elleni bármiféle akció minden bizonnyal emberéleteket követelt volna. A SZER Václav Havel meghívására a kilencvenes évek közepén költözött Münchenből Prágába. A Huszein-rendszert 2003-ban katonai beavatkozással döntötték meg az Egyesült Államok által vezetett szövetségesek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.