Egyiptom hivatalosan is visszakéri Nofertitit Berlintől
2009. december 21. 16:10 MTI
Egyiptom hivatalosan is kezdeményezi, hogy Németország szolgáltassa vissza Nofertiti egyedülálló mellszobrát, miután olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek szerint Németország törvénytelenül szerezte meg a 3400 éves szobrot.
Korábban
Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára által kiadott közlemény szerint a frissen felújított berlini Neues Museum igazgatója olyan iratokat mutatott be, amelyek arról tanúskodnak, hogy Ludwig Borchardt, Nofertiti szobrának megtalálója kevésbé jelentős felfedezésként próbálta feltűntetni a szobrot, hogy ne legyen akadálya Berlinbe szállításának.
A mandulavágású szemeivel és hattyúnyakával lenyűgöző látványt nyújtó antik szobor konfliktust okozott Németország és Egyiptom között. Mindkét állam magáénak akarja tudni Nofertitit, aki évente látogatók millióit vonzza a világ minden tájáról. A bemutatott dokumentumok "megerősítik Egyiptom véleményét, miszerint Borchardt etikátlanul járt el, amikor megtévesztésül azt jegyezte fel, hogy a királyné szobrának mészkő feje egy hercegnő festett gipszmellszobra" - áll a Havvász által kiadott közleményben.
Az egyiptomi tájékoztatásból az is kiderült, hogy Havvász és az ügyben illetékes német hatóságok között Friederike Seyfried, a Neues Museum Egyiptomi Papiruszgyűjteményének igazgatója fog közvetíteni a vita megoldásában.
Havvász vélhetően a héten nyújtja be a hivatalos kérelmet Németországhoz. "Nagyon optimista vagyok" - jegyezte meg az ügy kapcsán az egyiptomi szakember. Nem Nofertiti 1913-ba Berlinbe került szobra az egyedüli nagy értékű kincs, amelyet Havvász vissza szeretne vinni Egyiptomba, a szakember a Londonban őrzött rosettei-i követ is országának szeretné.
A Porosz Kulturális Örökség Alapítvány szerint azonban az egyiptomi kormány hivatalosan nem követeli vissza Németországtól Nofertiti mellszobrát. Friederike Seyfried, a berlini Egyiptomi Múzeum igazgatója szerint a Záhi Havvász, Egyiptom Legfelsőbb Régészeti Tanácsának főtitkárával történt hétfői megbeszélésén nem a 3500 éves büszt visszaszolgáltatásáról tárgyaltak. Seyfried szerint a német oldal helyzete tiszta és félreérthetetlen: a büszt megszerzése a porosz államon keresztül jogszerű volt. Hozzátette: a tárgyaláson a továbbiakban teljesen másról volt szó. Tárgyaltak a jövőbeli közös munkáról, restaurátorok cseréjéről, közös kiállításokról és egyéb kooperatív tevékenységekről. A szobor kölcsönadásának lehetőségét sem zárják ki a felek egy időszakos kiállítás erejéig. Az értékes lelet szállíthatóságának vizsgálatai még nem zárultak le.
A büszt egy szobrásztanulmány, amely Thotmesz egyiptomi szobrász amarnai műhelyéből származik. Nofertiti (jelentése: "a szépség megérkezett") a XVIII. dinasztia idején uralkodó IV. Amenhotep, a későbbi Ehnaton fáraó felesége volt. Életét és sorsát számos rejtély övezi, ahogy semmi biztos nem ismert családjáról sem. A szenzációs leletet James Simon berlini mecénás 1913-ban szerezte meg Egyiptomban Ludwig Borchart régész feltárásai nyomán. Az egyiptomi kormány már a múlt század húszas éveiben visszakövetelte Berlintől a mellszobrot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.