Kivégzése előtt könnyekre fakadt Ceausescu
2009. december 21. 16:35 MTI
Könnyekre fakadt húsz évvel ezelőtti kivégzésekor Nicolae Ceausescu román diktátor - állítja az akkori események több főszereplője is.
Korábban
Nicolae és Elena Ceausescu egykori román kommunista diktátor házaspár 1989. december 22-én menekült el helikopterrel a központi bizottság bukaresti épületéből. Útjuk azonban nem tartott sokáig, mert már néhány óra múlva a hatalmat átvevő új erők fogságába kerültek.
Ceausescuékat egy katonai kaszárnyába szállították, ahol később rögtönítélő bíróságot állítottak fel, majd a helyszínen végre is hajtották a halálos ítéletet. Az egész eljárás a vádlottak orvosi vizsgálatával, a per lebonyolításával és az ítélet végrehajtásával együtt szűk két órát tartott.
A december 25-i események egyik főszereplője volt Andrei Kemenici, a dél-romániai Targoviste város egyik katonai egységének a parancsnoka. Az Adevarul című napilapnak elmondta, hogy a legnehezebb pillanatot számára a két elítélt megkötözése jelentette. Elena Ceausescu kegyelemért könyörgött, és ellenállást tanúsított, férje viszont szó nélkül tűrte "a megalázást", viszont patakokban folytak a könnyei emlékei szerint. Elmondta, hogy nem bírt a szemükbe nézni, hiszen "elmondhatatlan szégyen" kerítette a hatalmába, Ceausescu könnyei pedig "mérhetetlen fájdalmat" okoztak neki.
Dan Carlan őrmester emlékei szerint a kivégzést a katonai egység egyik fala előtt hajtották végre. Ceausescu utolsó pillanataiban könnyes szemekkel azt kiáltotta, hogy halála megbosszulja magát, majd rázendített az Internacionáléra, a nemzetközi munkásmozgalom egykori legelterjedtebb mozgalmi dalára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap