Időláda Cervantes szobra alatt
2010. január 18. 15:02 MTI
Csaknem kétszáz éves "időkapszula" került elő a földből egy madridi Cervantes-szobor közelében végzett talajmunka során.
Korábban
A munkások egy belvárosi útépítésen dolgoztak a parlament közelében, amikor az 1834-ben készült Miguel de Cervantes, a Don Quijote szerzője feliratú szobornál a földet megmozgatva rábukkantak a lepecsételt ólomládikára. A ládika a Don Quijote de la Mancha 1819-es kiadásának több példányát konzerválta. A spanyol főváros most új időkapszulát kíván elhelyezni a lelet helyén, benne a jövő nemzedékeknek címzett friss küldeménnyel.
A tartóban nem csupán Cervantes (1547-1616) könyvének öt példányát helyezték el. Volt benne egy 1834-es újságba kötött naptár, több korabeli útikalauz, valamint egy életrajz egy spanyol gerilláról, aki Bonaparte Napóleon megszálló serege ellen küzdött. A korra jellemző tárgyak között volt továbbá II. Izabella spanyol királynő kislánykori képe és annak a gazdag polgárnak a portréja, aki a szoborállítást finanszírozta, valamint egy vászonba kötött kézirat és több apró szelence is, amelyet még nem nyitottak ki, nehogy megsérüljenek - közölte a sajtóval José Luis Martinez-Almeida, a madridi tartományi kormány kulturális örökségi felelőse.
Az ólomládában elhelyezett tárgyak igen jó állapotban maradtak fenn, nem csupán a jó szigetelés eredményeként, hanem azért is, mert feltehetően vegyi tartósítást is kaptak. Martinez-Almeida közölte, hogy a lelet anyagát hamarosan kiállításon mutatják be.
Az 1834-ben felállított emlékmű, amely alatt az alapozáskor helyezték el a jövőnek szóló üzenetet, az első olyan madridi köztéri szobor volt, amely nem a királyi család vagy a kormány egy tagját, avagy a hadsereg egy tábornokát örökítette meg. A madridi hatóságok új időkapszulájába a jelenkori Madridról szóló anyagokat és a mai Cervantes-kultusszal kapcsolatos emlékeket tesznek. A tartományi vezetők javaslatokat kértek a madridiaktól arra, hogy pontosan miket küldjenek a jövőbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap