Visszakerült az ellopott felirat az auschwitzi múzeumba
2010. január 22. 08:31 MTI
Visszakerült csütörtökön az auschwitzi (Oswiecim) múzeumba az egykori náci haláltábor bejáratának eredeti felirata, amelyet lengyel bűnözők december 18-án loptak el, s amelyet három nappal később a lengyel rendőrség megtalált.
Korábban
A ma múzeumként működő dél-lengyelországi, auschwitz-birkenaui munka- és megsemmisítő tábor egykori foglyai által készített, Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) szövegű feliratot először a bűnügyi rendőrség szakértői, majd pedig restaurátorok vizsgálták meg.
Rögvest a lopás után az eltűnt táblát egy másolattal pótolták. Mint Józef Mensfelt, a múzeum szóvivője elmondta, a feliratot alaposan restaurálni kell, ami hónapokig eltarthat. Egyelőre nincs döntés arról, hogy visszakerül-e eredeti helyére, vagy a kiállítási tárgyak között lesz megtekinthető. A tábor felszabadulásának 65. évfordulóján rendezendő ünnepségeken, január 27-én mindenesetre még biztosan a másolatot láthatják a látogatók.
A csaknem 5 méter hosszú, 30 kilogramm súlyú, kovácsoltvasból készült feliratot a tolvajok három darabra vágták. Így találta meg később a rendőrség egy észak-lengyelországi rejtekhelyen. A tetteseket - öt lengyel bűnözőt - elfogták, s ők be is vallották a lopást. Kiderült, hogy a lopás egy svéd gyűjtő megrendelésére történt, aki ellen a krakkói ügyészség még ezen a héten nemzetközi elfogatóparancsot készül kiadni.
Az Arbeit macht frei felirat, amelyet számos német koncentrációs tábor bejáratánál elhelyeztek, az emberek millióit meggyilkoló nácik szörnytetteinek cinikus jelképe. Auschwitzban és a szomszédos birkenaui (Brzezinka) megsemmisítő táborban a nemzetiszocialisták legkevesebb 1,1 millió embert - túlnyomórészt egész Európából oda deportált zsidókat - öltek meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap