Kifütyülték a Berlinalén a Jud Süss születéséről szóló filmet
2010. február 19. 13:00 MTI
Kifütyülte a Berlinale közönsége Oscar Roehler német filmrendező játékfilmjét, ami a Jud Süss című náci propagandafilm születésének körülményeiről szól.
Korábban
A kritikusok már a csütörtöki bemutató előtt megkérdőjelezték a Jud Süss - Film ohne Gewissen (Jud Süss - Film lelkiismeret nélkül) történelmi hitelességét - számolt be a The Hollywood Reporter (THR.com). Elsősorban azt kifogásolták, hogy Roehler nem a valóságnak megfelelően ábrázolta, miként vállalta el annak idején a zsidóüldöző film főszerepét Ferdinand Marian osztrák színész. Egyesek előzetesen úgy vélekedtek, hogy egy ilyen film levetítése a versenyprogramban a fesztivál a jó hírnevét veszélyezteti.
Az 1940-ben készült náci propagandafilm gyakorlatilag ma is be van tiltva Németországban. (Csak szigorú feltételekkel mutatható be.) A dokumentumok szerint húszmillióan látták a holokauszt gépezetének beindítását elősegítő produkciót, amit a zsidók tömeges deportálásának megkezdése előtt vetítettek a német katonáknak, valamint a nácik által megszállt területeken. Marian egy erkölcstelen, gazdasági befolyását gátlástalanul felhasználó zsidó üzletember, Joseph Süss Oppenheimer szerepét alakította a filmben Joseph Goebbels náci propagandaminiszter felkérésére.
A tényeket fikcióval keverő kétórás "film a filmről" változatot Roehler azzal védte berlini sajtókonferenciáján, hogy ha dokumentumfilmet akart volna készíteni, akkor nem játékfilmet csinált volna. A történelmi fikcióban Marian (alakítója Tobias Moretti osztrák színész) vonakodik elvállalni a szerepet, viszont Roehler kitalált neki egy zsidó feleséget, aki koncentrációs táborba kerül, és egy jelenetben Goebbels kifejezetten megzsarolja, hogy rávegye a közreműködésre. A filmben Goebbelst alakító német sztárszínész, Moritz Bleibtreu úgy fogalmazott, hogy az ilyen filmek éppen azért készülnek, hogy ne felejtsük el a múltat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.