Hétezer éves égetett téglákra bukkantak egy kínai ásatáson
2010. február 23. 08:40 MTI
Ötezer, vagy akár hétezer éves égetett téglákra bukkantak a kínai Sanhszi (Shaanxi) tartomány egyik ásatásán, a friss leletek arról árulkodnak, hogy az ázsiai országban jóval régebbre nyúlik vissza a téglagyártás története, mint ahogy azt a régészek korábban gondolták.
Korábban
"Az öt égetett téglára az i.e. 5000 és 3000 között virágzó Jangszao (Yanghsao) kultúra egyik lelőhelyén találtak rá. Az országban eddig ismert legrégebbi tégla 'mindössze' több mint négyezer éves volt" - közölte Jang Ja-csang (Yang Yachang), a Sanhszi (Shaanxi) tartománybeli régészeti intézet egyik kutatója. Ez a felfedezés azért rendkívüli, mert a szakemberek korábban úgy hitték, hogy Kínában a Sang (Shang) dinasztia idejében (i.e. 1600-1100) használták először az agyagművességet építkezésekhez, ám a mostani leletek szerint az új eljárást már mintegy ezer-kétezer évvel korábban felfedezték.
A három vörös és két szürke téglára a Kína északnyugati részén lévő Sanhszi (Shaanxi) tartományban lévő Liaojüan (Liaoyuan) nevű faluban találtak rá. A térségben, ahol egy új autópályát terveznek építeni, az ásatási munkálatok múlt év augusztusában megkezdődtek, és idén februárra már több mint 2300 négyzetmétert sikerült átvizsgálni. Több mint 150 leletet, köztük hamugödröket, és vájatokat, valamint égetőkemencéket tártak fel. "A téglákra mind hamugödrökben találtunk rá, amelyeket az ókori emberek szeméttárolóként használtak. A modern kor régészei számára azonban ezek az ősi kukák már igazi kincsesbányának számítanak" - tette hozzá Jang.
A Jangszao kultúra egy neolitikus kultúra volt, amely az országot nyugat-kelet irányba átszelő Sárga-folyó mentén virágzott egykor. Maga a kultúra az elsőként felfedezett települése után kapta a nevét, melyre 1921-ben, az ország középső részén fekvő Henan tartományban bukkantak.
A világ legrégebbi, 8-10 ezer éves tégláira a Közel-Keleten találtak rá, ezek még égetetlen vályogtéglák voltak. Az emberiség téglagyártó történelme ezek szerint nagyjából 10 ezer évre nyúlik vissza - mondta Jang.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05