Óvóhely-kiállítás nyílt Győrött
2010. március 5. 12:01 MTI
Az egykori óvóhelyek berendezési tárgyaiból, a második világháború éveiből származó védőeszközökből, mérőműszerekből nyílt állandó kiállítás a Polgári Védelem Napja és a Magyar Légoltalom megalakulásának 75. évfordulója alkalmából Győrött.
Korábban
Az óvóhelyet eredeti környezetben, egy félévszázados társasház pincéjében rendezték be - mondta Csepi László őrnagy, a helyi polgári védelmi kirendeltség vezetője.
Óvóhelyet az 1960-as évekig kötelező volt kialakítani a nagyobb lakóépületekben. A padok, s felettük a személyes tárgyak tárolására szolgáló csomagtartók a polgári lakosság védelmét szolgáló óvóhelyek nélkülözhetetlen kellékei voltak - ismertette az őrnagy. A mintegy 100 négyzetméteres kiállítótérben emellett műtőt rendeztek be korabeli műszerekkel és "hírsarkot" is kialakítottak egy múlt századi telefonközponttal.
A tárlat anyagát a polgári védelem gyűjtötte össze, az önkormányzati tulajdonban lévő kiállítóteret a város újíttatta fel. A szervezők számítanak a diákság érdeklődésére is. Bíznak abban, hogy a bemutató hozzájárul a múlt századi történelem megismeréséhez.
A kiállítás Győrben az Árpád u. 38. szám alatt található és a polgári védelmi kirendeltségen keresztül érhető el (06-96-500-281).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.