Különleges temetkezést rejtett a neolit sírgödör
2010. március 9. 10:01 INRAP
2006-ban kezdődtek meg a francia gyorsvasút (LGV) építkezési munkálatai. A vonal egyik ága a Rajna-Rhône vidéket is érinteni fogja, ahol a tereprendezés során megelőző feltárásokra került sor. A Strasbourgtól mintegy 20 kilométerre fekvő Gougenheim (Gugenheim) területén 2009 augusztusa és decembere között újkőkori, bronzkori és vaskori maradványokra bukkantak a régészek.
Korábban
A közel 4 hektáros terület különböző korok élőhelyeit őrizte. A feltárások során neolit, korai bronzkor, és a korai vaskor lakóépületei, és egyéb objektumai kerültek elő. A legrégibbnek a neolit leletek bizonyultak, amelyek a vékony rétegben maradtak meg, ugyanakkor igen ősi – mintegy i. e. 5000 körüli - mezőgazdasági közösségek jelenlétéről árulkodtak. A területen a 2. évezred eleji korai bronzkor is képviseltette magát, az egyik árokban egy kis tárolóedényt találtak. Az ebből a periódusból származó leletek eddig csak elvétve fordultak elő a régióban. Végül a sort a korai vaskor (i. e. 8. század) leletei zárták, amelyek közül a finoman díszített edényeket és a fémtárgyakat – késpenge, nyílcsúcs - érdemes kiemelni.
Az ásatás legizgalmasabb leletét a késő neolit temetkezések jelentették. Sírhelyként a tárolásra, raktározásra alkalmas gödröket használták, ez általában bevett gyakorlat volt. A régészek Gougenheim-ben 44 így elhantolt csontváz maradványait tárták fel, felnőtteket és gyermekeket egyaránt. Volt olyan gödör, ahonnan csak egy, míg máshonnan három csontváz került elő. Néhány temetkezés különlegessége miatt nagyobb figyelmet érdemelt. Az egyik sírgödörben például két holttestet ülve helyeztek el, az egyiknek a kezét a fejéhez emelték. Egy másik veremben fekvő holttest teljesen természetellenes pozíciót őrzött meg (térdeivel a fejét érintette). Az ilyen jellegű temetkezések máshonnan már ismertek voltak, de a Rajna felső völgyében még sohasem sikerült kimutatni.
A felfedezés jelentősége egyértelműen arra vezethető vissza, hogy a maradványok igen jó állapotban kerültek elő. Ennek köszönhetően a régészek tanulmányozni tudják a korszak halotti szokásait, lehetővé válhat annak megfigyelése, hogy az újkőkor embere milyen testtartásban és hogyan helyezte végső nyugalomra halottait. Természetesen nem szabad kizárni azt, hogy a csontok egy része „post mortem” is elmozdulhatott, de ez a pozíciók sokféleségén érdemben nem változtat.
A testtartás részletes elemzése számos újabb kérdést vet fel: az eddigi kutatások rávilágítottak arra, hogy a halál titokzatos, érthetetlen jelenség lehetett a neolitikus emberek számára, erre az időszakra már kialakulhattak bizonyos elképzelések olyan kérdésekkel kapcsolatban, hogy a meghalt személyek hová kerülhetnek, mi történhet velük, illetve visszatérhetnek-e. A túlvilágra vonatkozó elképzelések a közösségi tudat részét alkották. A Gougenheim mellett talált temetkezések rítusának vizsgálata tovább árnyalhatja az eddig kialakított képet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap