Expedíció keresi George Mallory fényképezőgépét
2010. március 17. 12:02 Discovery News
Egy jövőre útnak induló expedíció George Mallory kameráját keresi majd a Mount Everest árnyékában: szerintük ugyanis az abban rejlő képek bizonyíthatják, hogy tényleg ő és Andrew Irvine érték el elsőként a hegycsúcsot.
Korábban
George Mallory Vestpocket Kodak fényképezőgépe a hegymászóval veszett oda 1924-ben. Ha azonban érintetlen, akkor lehetséges, hogy a legmodernebb technológia segítségével életre kelthető a benne rejlő film, és végre kiderülhet: tényleg ők érték-e el elsőként az Everest csúcsát. Amikor 1999-ben ugyanis megtalálták Mallory maradványait, személyes tárgyai között nem lelték a fényképezőgépet. Épp ezért Tom Holzel veterán alpinista és mások úgy vélik, hogy az partnerénél, Andrew Irvingnél lehetett, akinek eddig nem kerültek elő a maradványai.
Holzel azonban biztos benne, hogy tudja azok pontos helyét, és szerinte ugyanis a hegyről készített fotókon jól látható, hogy hol lehet a férfi - ahogy azt nemrég az [origo] cikke is bemutatta -, így tervei szerint jövőre felkeresi a helyszínt. Szerencsére azonban szüksége lehet, hiszen a hegyen legalább 120 elveszett hegymászó holtteste rejtőzhet. Holzel egyébként már idén is útnak indult volna, ám nem sikerült előteremteni a megfelelő finanszírozást minderre, így most egy évet várnia kell.
Ez pedig csupán a munka egyik fele, hiszen a folytatásban a képek helyreállítását kell elvégezni. A Kodak szakemberei szerint ez nem lehetetlen, hiszen a hideg nagyon jól konzerválhatta a gépet, azt azonban nem tudni, hogy a kozmikus sugárzás milyen hatással lehetett a filmre.
A Mallory maradványait felkutató expedíciót vezető Eric Simonson szerint mindez nem lehetetlen, ám egyben azt is hozzátette, hogy 1999-es sikerük több kedvező tényezőnek volt köszönhető, amit elég nehéz lenne megismerni. Ráadásul Malloryt azért sikerült megtalálni, mert a maradványait rejtő terület akkor nem volt hó alatt – ez viszont mostanra megvéltozott.
George Mallory és Andrew Irvine 1924. június 8-án kísérelték meg a csúcs elérését, de soha nem tértek vissza. Noel Odell, az expedíció geológusa naplójában azt írta, hogy "látta Malloryt és Irvine-t a gerincen, a végső piramis lábánál", aznap 12:50-kor. Két nap múlva ismét felment egyedül a VI. táborba, s miután mindent érintetlenül talált, tudta, hogy társai elpusztultak.
A későbbi évtizedekben csak egy-egy nyomot találtak róluk. 1975-ben egy kínai hegymászó 8229 m-en talált egy "régi angol halottat", s erről beszámolt az expedíció japán vezetőjének. Másnap a kínai egy szakadékba zuhant és meghalt, ezért a rejtély nem oldódott meg. 1999. május 1-jén a Mallory és Irvine felkutatására szerveződött expedíció tagja, Conrad Anker találta meg Mallory tetemét az Everesten, 8229 m magasban. Irvine földi maradványainak hollétét még mindig homály fedi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap