Restaurálják Munkácsy Ecce Homo-ját
2010. március 18. 13:50 MTI
Folytatódik Munkácsy Mihály Ecce Homo című festményének restaurálása a debreceni Déri Múzeumban; a szerdán indult munka befejezése után a kép továbbra is Debrecenben marad, ugyanis a Krisztus-trilógia pécsi kiállításáról egyelőre nincs megállapodás - mondta el Lakner Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője.
Korábban
Szentkirályi Miklós vezetésével öt restaurátor kezdte meg szerdán az Ecce Homo restaurálásának második szakaszát - közölte Fodor Éva muzeológus, művészettörténész. Hozzátette: a restaurálás második fázisa során a feszítővászon és a feszítőkeret állapotát javítják, a képfelület restaurálása már tavaly befejeződött. A művészettörténész elmondása szerint a vászon és a keret nincs túl jó állapotban. A március 19-ig tartó felújítást egyébként a múzeum a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert támogatásból finanszírozza.
Lakner Lajos korábbi sajtóhírek kapcsán - melyek szerint a trilógiát az EKF-program keretében idén Pécsett is kiállítják - úgy fogalmazott: "bizonyos folyamatok nem zárultak még le, a múzeumnak ezzel kapcsolatban komoly feltételei vannak, hiszen a szállításnak és a kiállításnak is meghatározott paraméterek szerint kell történnie". Az igazgató szerint az is nehezíti a helyzetet, hogy a három festményből kettő - a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota - magánkézben van. Az igazgató a tárgyalások jelenlegi állásáról nem kívánt bővebben beszélni. A trilógiát tehát az Ecce Homo restaurálását követően továbbra is a Déri Múzeumban láthatja a közönség - fűzte hozzá.
A debreceni Déri Múzeumban 1995 óta - több megszakítással - látható együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, a Krisztus Pilátus előtt (1881), a Golgota (1884) és az Ecce Homo (1896). Legutóbb 2007 decemberében kellett elszállítani a trilógia Krisztus Pilátus előtt című darabját a tulajdonoshoz, a kanadai Hamiltoni Művészeti Galériába. A debreceni közönség tavaly augusztus óta láthatja a festményeket újra együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap