Reneszánsz lakberendezési tárgyakkal gyarapodott az ozorai vár
2010. március 19. 13:03 MTI
Két, reneszánsz stílusú berendezési tárggyal, egy ritkaságnak számító, 16. századi cserépkályhával és egy utazószekrénnyel gyarapodott az ozorai Pipo-vár gyűjteménye.
Korábban
Az 1500-as években, késő reneszánsz stílusban készült, kőlábakon álló cserépkályhát a vár emeleti, reneszánsz ebédlőjében helyezték el. A műremek egyharmad része eredeti szemekből áll, nagyobb részt Szebényi Judit restaurátor munkája - mondta Sárossy Péter, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának (MNG) művészettörténésze.
A csempéket címerek díszítik, ami az uralkodói családoknál a késő középkorban, a nem uralkodói családoknál a 16. század közepe táján terjedt el osztrák-német területen, így az eredeti csempék is erről a területről származhatnak - tette hozzá. A kályhát egyébként a 19. században állították össze, és az MNG a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával vásárolta meg.
Ugyancsak a reneszánsz ebédlőben látható egy, a füzérradványi Károlyi-kastélyból érkezett reneszánsz szekrény. A művészettörténész utalt arra, hogy a Károlyi család a 20. század elején számos eredeti reneszánsz műtárgyat vásárolt, ezek közül való a faragott utazószekrényeket idéző bútordarab, amelyet feltételezések szerint a 16. század második felében vagy 17. század elején ugyancsak Dél-Németországban készíthettek.
Schranz Mónika, az MNG csoportvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy már öt állandó kiállítás látható a műemlék falai között; a történeti kiállítás, az Illyés Gyula-tárlat és a Szépművészeti Múzeum itáliai reneszánsz szobormásolatai mellett Esterházy Antal herceget (1903-1944) és Almássy László grófot (1895-1951) bemutató fotósorozat várja az érdeklődőket.
Az Afrika-kutató Almássy gróf alakját csaknem száz fotómásolat idézi fel. A képek - amelyeket az Esterházy család bocsátott a vár rendelkezésére - az "angol beteg" és Esterházy Antal közös, afrikai útját mutatják be, amelyet 1926-ban Kairóból indulva elsőként tettek meg gépkocsival a Núbiai-sivatagban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap