Árpád-kori falut építenek a Nyírségben
2010. március 29. 13:42 MTI
Tovább épül a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfalu, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népi építészetének egykori falusi létesítményeit őrzi.
Korábban
A sikeres pályázatoknak köszönhetően a skanzenben felépül a valamikori újlétai uradalmi magtár, illetve felújítják a múlt századi iskolát - mondta el Páll István, az intézmény vezetője. Közlése szerint a magtár európai uniós és hazai forrásból készül el, míg az iskola rendbe tételét a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozza. A magtár bútorzatának és eszközeinek gyártása, illetve szállítása már meg is kezdődött.
Az igazgató tájékoztatása szerint egy csereingatlannal 1,5 hektárral bővül is a múzeumfalu területe, ahol egy régi Árpád-kori falut és egy vállaji sváb portát szeretnének felépíteni, valamint parkoló is épülne a létesítményt látogatóknak. Szintén szeretnének kialakítani egy pihenőhelyet a skanzen kiserdőjében, a mostani beregi porta és a kovácsműhely közötti területen. A beruházások között szerepel még a meglévő épületek tetőfelújítása is.
A múzeumfalu vezetője szólt arról, hogy a tudományos munkához és különböző rendezvények szervezéséhez ugyancsak nyertek pályázati támogatásokat. Így a romániai szatmárnémeti múzeummal közös kiállítást rendezhetnek, amelyen egy régi szatmári kismesterséget kívánnak bemutatni. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium segítségével folytatják a múlt év őszén megkezdett Élmény-túra elnevezésű, a múlt falusi emlékeit felidéző előadássorozatot mintegy 2000 óvodás és általános iskolás részvételével. A skanzeni foglalkozásokba bevonják a középiskolásokat is, ők úgynevezett témanapokon, szakköri és tábori órákon hallgathatnak előadásokat a térség népi építészetéről és falusi életéről.
A skanzen idei nagy rendezvényei közül Páll István kiemelte, hogy a szokásokhoz igazodva felelevenítik a húsvéti, a majálisi, a pünkösdi, a szentivánéji, az új kenyér ünnepi és a Márton-napi népszokásokat, míg hagyományosan szeptemberben tartják a Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű gasztronómiai bemutatót. A népi ételek kóstolóval egybekötött rendezvényen ezúttal Dél-Amerika lesz a külföldi díszvendég, a távoli földrész szakácsai az ottani ételkülönlegességeket főzik és kínálják majd az ínyenceknek.
Az igazgató a húsvéti népszokások felelevenítéséről külön elmondta, hogy az ünnep előtt keddtől már minden nap várják a készülődő foglalkozásokra az érdeklődőket. Húsvéthétfőn pedig passiójátékot is rendeznek a látogatókat, a csengersimai iskolások Bereczky Zoltán és Cseuz Anett üdvtörténeti darabját mutatják be a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap