2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megújult az aranyember múzeuma

2010. április 6. 12:54 MTI

Május elején megnyitják a felújított Jókai-villát Balatonfüreden; a nagy író emlékmúzeumának teljes rekonstrukciója mintegy 150 millió forintba került.

Idén május 5-6-án rendezik a tóparti üdülővárosban a hagyományos Jókai-napokat, erre az alkalomra kívül-belül megújulva várja majd a látogatókat az 1870-ben épített ház - tájékoztatott Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője. Az emlékmúzeum más lesz, mint korábban volt, ugyanis nyugat-európai mintákra alapozva (Balzac-ház, Goethe-emlékház) azt mutatják be, hogyan élt (élhetett) a házban az író, milyen enteriőr vette körül.

Ha majd belépünk az első terembe, ott Jókai "hazaérkezését" rekonstruáltuk: csomagokat, bőröndöket, köpenyeket, esernyőket és más személyes tárgyai szemlélhetőek meg. De lesz egy hajókürt is, jelképezve, hogy az író gyakran hajóval érkezett Füredre - mondta az osztályvezető. Jókai Mór felesége, Róza asszony (Laborfalvi Róza) konyháját is berendezik korabeli eszközökkel, az étkezőben pedig az asztal megterítve áll majd; az étkészletet a tervek szerint a herendi porcelángyár biztosítja.

Külön terme lesz az "aranyembernek" is - mondta Cserép László. Jókai Mór Balatonfüreden írta Aranyember című regényét, ezért a teremben a mű főhőseivel és természetesen a Jókaival kapcsolatos tárgyak idézik majd fel a romantikus történetet.

Május végén a Jókai Emlékmúzeummal átellenben lévő Vaszary-villát is felavatják, több képző- és iparművészeti kiállítással. A hajdanán Vaszary Kolos hercegprímás tulajdonában állt műemléki épületben, a Vaszary Galériában 730 négyzetméternyi kiállítótér lesz, ezenkívül hangversenytermet, könyvesboltot és kávézót is berendeznek. A teljes hasznos terület több mint kétezer négyzetmétert tesz majd ki. Megszépül a park is, szobrokkal és szökőkúttal - tette hozzá az osztályvezető.

Az évtizedek során meglehetősen leromlott állagú, ám egykor előkelő küllemű palota rendbetételének összköltsége megközelíti a 600 millió forintot; a rekonstrukció része a Füreden immár több éve zajló Balaton ékköve fejlesztési program második ütemének. Várhatóan május végén a Balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt is megnyitják a Blaha utca 3. szám alatt - közölte Cserép László.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár