Feltárulnak a szent hegy titkai
2010. április 8. 11:17
A régészek ásatásokat kezdtek Japán szent hegye, a Fudzsi oldalában, ahol a helyi vallásos tevékenység eredetét és történetét szeretnék megismerni. A kutatás egyben a hegy világörökséggé nyilvánítását is előkészítheti.
Korábban
A három évesre tervezett feltárást még 2009-ben kezdték el, és a szakértők a kutatások alapján szeretnék megtudni, hogy a Fudzsin mióta folytatnak vallási tevékenységet. A vallási zarándoklattal egybekötött hegymászás a főváros közelében élők körében az Edo-korszakban (1603-1867) lett népszerű, ám a nemrég előkerült leletek alapján sokan már jóval korábban is ellátogattak oda.
Az ásatásokat Fudzsi Kavagucsikomacsiban, a Fudzsi Omuro Sztengen Dzsindzsa szentélyben kezdték el, amelyet a legendák szerint 699-ben emeltek. Mivel a területet a Keicso-korban (1596-1615) átépítették, a korábbi időszakról, és a hely használatáról eddig nagyon keveset tudtak.
A feltárások során a kutatók azt oltár, és a szentély hátsó részében végeztek kutatásokat, ahol az Edo-korszak pénzérméi mellett 40 toraiszent, azaz külföldi érmét találtak, egy jóval korábbi időszakról, amikor ott még nem állhatott épület, vagy bármilyen nagyobb építmény. Az ásatás felszínre hozta az egykori ősi oltár építési törmelékét is, ami a középkorban, vagy még korábban épülhetett. Ennek legkorábbi írásos dokumentuma egy 1475-ös dokumentumban olvasható. A Kacujamaki krónika 1500-as bejegyzése viszont már azt örökítette meg, hogy a szerzetesek vallási képzést kaptak a hegyen, és talán ők vihették magukkal ezeket az érméket - vélik a szakemberek.
Az Edo-korszakban aztán egy Fudzsiko nevű vallási csoport kereste fel többször papjai vezetésével a szentély környékét. Később a csoport egyre népszerűbb lett, főként hogy ők is átvették azt az ideológiát, miszerint a császárnak egyedül kell uralkodnia. Nem meglepő hát, hogy a bakufu kormányzat többször be is tiltotta tevékenységüket.
A projekt támogatói szeretnék elérni, hogy a hegyet 2012-ben világörökséggé nyilvánítsák. Ebbe a folyamatba jól illenek a vizsgálatok: korábban ugyanis azt a tanácsot kapták, hogy a beadandó pályázatban a hegy vallási és művészi aspektusait hangsúlyozzák ki.
A Fudzsi név egyesek szerint harcosokban bővelkedőt jelent, míg mások szerint a tűzistennőről, a tökéletes szépség képviselőjéről nevezték el. A hegyet a hagyomány szerint először egy szerzetes mászta meg 663-ban, ahová később is csak a férfiak mehettek fel: a nők számára szentsége miatt sokáig tiltott terület volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap