Múzeumba költözik a dombóvári fazekasság
2010. április 12. 14:35 MTI
Új kiállítótérrel és kézműves foglalkoztatóval bővül a dombóvári helytörténeti múzeum, ahol a jövőben a jelenlegi állandó történeti kiállítások mellett helyi fazekasságot és hímzéskultúrát is bemutatják.
Korábban
Az intézmény bővítésére a Múzeumi tudáspróba padok és pedellus nélkül című pályázatával közel 32 millió forint európai uniós támogatást nyert el a város önkormányzata. A jelenlegi, mintegy 300 négyzetméternyi kiállítótér mellett, a pinceszinten négy új oktató, foglalkoztató és több kiszolgáló helyiség épül, összesen 220 négyzetméterrel növelve az alapterületet. A kivitelezésre a város másodszor ír ki közbeszerzési pályázatot, a munka várhatóan év végére fejeződik be.
Az 1896-ban, historizáló stílusban épült - Dombóváron kiskastélynak is mondott - egykori főszolgabírói lakás 2001-től ad otthont a helytörténeti gyűjteményeknek. Az intézmény jelenleg Dombóvár és környékének régészeti leleteit, az Esterházy család történetét a 18. század végéig követő összeállítást, a Kapos mente népművészetéből ízelítőt adó gyűjteményt tár a közönség elé, és látható egy nyomdatörténeti műhelyterem is.
A tervezett programokról Kriston Vízi József, a múzeum igazgatója elmondta: a bővítés után a helyi fazekassággal és a Dombóvár környéki hímzéskultúrával, textilművészettel mindennapi gyakorlatban ismerkedhetnek meg a látogatók, valamint Édes élet címmel gasztronómiai programsorozatot indítanak majd gyerekeknek, szülőknek, turistáknak.
A múzeumban a felújítás alatt is látogatható lesz a Dombóvár várossá válásának 40. évfordulója alkalmából rendezendő tárlat, amely részben eddig ismeretlen fotókon mutatja be a település védett épületeit. A kiállítás május 18-án, a múzeumi világnapon nyílik - mondta a muzeológus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap