2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elindult az audiovizuális történelmi emlékgyűjtés

2010. április 15. 17:15 MTI

Utolsó órában van az ország, hogy szóra bírja a 20. század történelmét - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök Budapesten, az Emlékpontok elnevezésű audiovizuális történelmi emlékgyűjtési program elindítása alkalmából.

A kormányfő az Emlékpontok programot - amelynek projektgazdája a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány - meghatározónak nevezte Magyarország jövője szempontjából. Szerinte a diákok azzal, hogy a történelmi tanúkkal - többek között szüleikkel, nagyszüleikkel, dédszüleikkel - interjúkat készítenek jól előkészített módszertan alapján, közelebb hozzák a fiatal generációknak a közelmúltat.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a projektgazda vezetője elmondta: a diákokkal végeztetett interjúkkal a közös történelem, a múlt lenyomatát szeretnék megőrizni. "Ha meg akarjuk ismerni egymást, ismernünk kell egymás történeteit", ezzel a fiatalok is megtudják majd, "milyen is volt ez a 20. század".

A főigazgató kitért arra, hogy a kormány 2007 novemberében kiemelt projektté nyilvánította az Emlékpontokat. Mint mondta, a fiatal generációknak hiányos a tudása a 20. századról, mert a történelemtanítás mostohán kezeli ezt a témát, a gimnáziumokban az érettségire készülés háttérbe szorítja az erre a korszakra vonatkozó ismeretek átadását. Szólt arról is, hogy tavaly decemberben indult a tényleges munka, melynek eredményeként megkezdődhet a résztvevő középiskolai tanárok képzése, módszertani felkészítése, egy erre a célra készült tanári kézikönyv alapján. Ezenkívül elkészült a középiskolásoknak szánt tájékoztató brosúra is.

Schmidt Mária rámutatott: ha a fiatalok nem ismerik meg a "szabadsághiányos időket", akkor később nem fogják tudni értékelni a demokráciát, és az ismeretek hiánya a szélsőségek felé sodorja majd őket. Sok kifejezést - például maszek, csengőfrász, békeharc - "hála Istennek" nem ismernek testközelből a diákok, ezeket az információkat viszont megkaphatják az idősebb generációktól az interjúk során - jegyezte meg.

Terveik között említette, hogy digitalizált videointerjúkat, oktatási segédanyagokat és nagy tudástárat szeretnének létrehozni, amit a jövendő kutatók is használhatnak majd. A projektet a tudományos élet képviselői is támogatják, többek között Gerő András, az ELTE történész professzora, Borhi László, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, Granasztói György, az ELTE nyugalmazott egyetemi tanára és M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Az oktatási intézményeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályáztatja - mondta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár