Varázslatos mesék Napkeletről
2010. április 21. 16:38 MTI
Szerelemről és gyűlöletről, barátságról, cselszövésről és kalandokkal teli utazásokról szólnak a Varázslatos mesék Napkeletről című mesekönyv történetei: a kiadványt Vámbéry Ármin keletkutató tiszteletére mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában (MTAK).
"A Vámbéry Ármin szülővárosában, Dunaszerdahelyen működő Lilium Aurum Kiadó jelentette meg ezt a szépséges mesekönyvet" - mondta Apor Éva, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának nyugalmazott főtanácsosa, a keleti gyűjtemény korábbi vezetője, aki a MTAK Agora programja keretében mutatta be a művet.
A mesekönyv a MTAK keleti gyűjteményében őrzött 16. századi török kézirat alapján született, ám maguk a történetek jóval korábbiak, egy elveszett perzsa gyűjtemény fordításai. A kézirat abból a gyűjteményből való, amelynek darabjait Szilágyi Dániel vásárolta Isztambulban, aki az 1848-as forradalom után a Kossuth-emigrációval hagyta el Magyarországot. "Szilágyi Dánielnek kis könyvesboltja volt Isztambulban, és előszeretettel vásárolta a szép török kéziratokat. Üzletében gyakran megfordult Vámbéry Ármin" - mondta Apor Éva.
A Szilágyi-gyűjtemény nagy része Vámbéry Ármin közvetítésével került Magyarországra, és a 19. század második felében jutott az Akadémia birtokába, megalapozva a keleti gyűjteményt. "A kéziratot még Vámbéry Ármin mutatta be" - hangsúlyozta a főtanácsos. Mint kifejtette, a Budapesten őrzött kéziratot, amely a török mesegyűjtemény legjobb változata, 1451-ben Edirnében, azaz Drinápolyban másolták.
"Az eredeti 42 meséjéből nyolcat választottak ki és fordítottak le magyarra. Soós Tamás és Tóth László fordítása bűbájos: sok-sok nyelvi leleménnyel, szép mai magyar nyelvre ültették át a történeteket, és igyekeztek megőrizni a verses próza ritmusát is, ahol az eredetiben úgy volt. Nagyon kedves történetek szerepelnek benne, hasonlatosak az Ezeregyéjszaka történeteihez. Mindnek valamiféle pozitív, vidám kicsengése van: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig a méltó büntetését, és megkerül a szépség délceg vőlegénye is.
Minden mese végén apró kis tanulságok is olvashatók. Az egyik legérdekesebb, hogy nem az a lényeg, hogy hatalmunk legyen: attól megfoszthatnak minket, és vissza is szerezhetjük - hanem az, hogy a tudásunk gyarapodjon" - mondta Apor Éva, hozzátéve: ami nagyon érdekes, hogy milyen óriási kitekintése volt a világra a 13-15. századi Perzsiának.
"S hogy ez miből látszik? Abból, hogy van olyan történet, amely a bagdadi kalifátusban játszódik, és akad olyan, amelyik Kínában vagy a Selyemút oázisvárosaiban. Óriási kitekintés a világra, hogy Bagdadtól Kínáig szóródnak a helyszínek" - magyarázta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap