2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nemzeti zarándokhellyé válhat a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum

2010. április 27. 18:10 MTI

Uniós támogatással újul meg a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum állandó kiállítása. A "legnagyobb magyarra" halálának 150. évfordulója alkalmából számos programmal emlékeznek egykori otthonában: a múzeumban hangzik majd fel Kocsis Zoltán zongoraművész-komponista Széchenyi emlékének szentelt szerzeményének ősbemutatója.

A kiállítás rekonstrukciójára 130 millió forint támogatást nyert a közgyűjteményt fenntartó Győr- Moson-Sopron megyei Önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében, ehhez járult hozzá a fenntartó tíz százalékos önrésszel - közölte Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke.

Nemzeti zarándokhellyé szeretnék tenni a kastélymúzeumot , amely minden korosztály számára élményt nyújt - fogalmazott a politikus. Hozzátette, arra törekednek, hogy a felújítás, a technikai korszerűsítés nyomán az állandó kiállítás ki tudja elégíteni a 21. századi látogatói igényeket: informáljon és szórakoztasson egyszerre.

A részletekről Tóth Imre múzeumigazgató elmondta: korszerű látvány- és interaktív elemekkel gazdagítják a kiállítást, amelynek installációja is megújításra szorul. Lehetőséget teremtenek olyan tárgyi emlékek bemutatására, amelyek a múzeum birtokában vannak, kiállításukra azonban mindezidáig nem volt mód. A látogatók számára a fogadótérben olvasósarkot rendeznek be, ahol könnyen hozzáférhető információkat kaphatnak a tárlatról, a Széchenyi családról és a környék más turisztikai attrakcióiról. A rekonstrukciós munkákat szeretnék ősszel elkezdeni, s két év alatt befejezni. A projektbe a kastélykert megszépítése is beletartozik - fűzte hozzá az igazgató.

Tóth Imre szólt a Széchenyi-emlékév programjairól is. Kiemelte: Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója Széchenyi István tiszteletére írt művének ősbemutatóját szeptember 17-én tartják az emlékmúzeum dísztermében. A kastélymúzeum azonban több időszaki kiállításnak is otthont ad az év folyamán. A gróf halálakor viselt ruhái számára méltó körülményeket teremtettek az emlékév alkalmából a kastély egyik különtermében - ezeket a relikviákat már láthatják a vendégek.

A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum gazdag anyagát évente 40-50 ezren tekintik meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár