Megfejtetlen jelek a Horthy-bunker falán
2010. május 13. 13:21
Ugyan hamarosan a nagyközönség számára is látogatható lesz az a bunker, amelyet Horthy Miklós számára építettek a gödöllői kastély kertje alatt, a föld alatti létesítménynek van olyan titka, amelyet eddig nem sikerült megfejteni - írja a műemlékem.hu.
Korábban
Mint arról korábban már beszámoltunk, a bunkert a második világháború ideje alatt építették a kormányzó számára, hogy a nyári rezidenciának használt gödöllői kastély kertje alatt légitámadás esetén biztos menedéket találjon. A meglehetősen szűk, mindössze nyolcvanöt négyzetméteres föld alatti komplexumot nem csupán Horthy Miklós és szűkebb környezete védelmére építették, a korabeli tervek szerint katonai főhadiszállásként is szolgált volna végveszély esetén, ahonnan a kor csúcstechnikájával irányítani lehetett volna az országot.
Maga a bunker elkészült ugyan – dr. Csonka Pál műegyetemi professzor, mérnök tervei alapján – azonban a távíró és telefonhálózat üzembe helyezésére nem került sor, hiszen a háborúból való sikertelen kiugrási kísérlet után 1944. októberében Németországba internálták Horthyt.
„Nem csupán kommunikációs eszközök, de kényelmes berendezések is kerültek volna a bunkerbe” - mondta el a műemlékem.hu-nak Papházi János, a Gödöllői Királyi Kastély múzeumi osztályvezetője. „Hosszas kutatás után még a berendezés terveire is rátalált levéltárban a bunker teljes dokumentációjával együtt Kaján Marianna, a kastély muzeológusa.”
Nincs semmiféle írásos említése azonban azoknak az ábráknak, jeleknek, amelyek a bunker Horthy Miklós számára szánt helyiségében a falakon találhatók. Öt helyen bukkannak fel a furcsa falfestések, meglehetősen logikátlan elrendezéssel.
„Eddig még nem sikerült megállapítani, mi célt szolgálhattak ezek a festések. Múlt héten nálunk járt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, hiszen ők segítenek a bunkerbe szánt kiállítás rendezésében, azonban ő is tanácstalan volt. Hasonlót sem láttunk még, valószínűnek tartjuk tehát, hogy valamiféle díszítésről lehetett szó” - mondta Papházi János.
Hogy mi szól ellene ennek a teóriának? A cikk folytatása és további képek a falképekről a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap