Interneten a brit történelem legrosszabb viccei
2010. május 17. 10:21 MTI
Digitalizált formában az internetre kerültek azok a 15-18. századból származó kézírásos feljegyzések, amelyek a bevásárlólistáktól kezdve a jogi tanácsokon át egészen a pestisre javasolt ellenszerekig betekintést engednek az egykori brit társadalom életébe.
Korábban
A Cambridge-i Egyetem Scriptorium projektjének részeként húsz egyvelegbe rendezve több ezer oldal került fel a http://scriptorium.english.cam.ac.uk/ oldalra. A digitalizált jegyzetek érdekessége, hogy ezek a feljegyzések akkoriban készültek, amikor a papír még ritka és igencsak drága árucikknek számított.
A digitalizálást vezető Richard Beadle szerint most olyan jegyzetek is szabadon hozzáférhetők, amelyek sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek, mint korábban kaptak. A gyűjteménybe kerültek például VI. Eduárd angol király feljegyzései, valamint Francis Bacon lelkészének, William Rawley-nak a jegyzetei, amelyekben egyebek mellett az empirikus gondolkodó többnyire rossz vicceit örökítette meg.
A honlapra látogatók az eredeti füzetek színes fotói mellett kézírásleckét is vehetnek, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az igazi, lúdtollal és tintával írt korabeli szövegek cirádás betűit felismerje az olvasó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.