Budapest kincsei Londonban
2010. május 17. 11:51 MTI
A budapesti Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményéből nyílik a maga nemében példátlan kiállítás ősszel a londoni Királyi Művészeti Akadémián.
Korábban
A brit főváros egyik legpatinásabb művészeti intézményének vezetői elmondták: a szeptember 25-étől december 12-éig látogatható kiállításra több mint kétszáz festmény, rajz és szobor érkezik. A rendezvény - amelynek címe Kincsek Budapestről: európai mesterművek Leonardótól Schieléig - a korai reneszánsztól a 20. századig terjedő időszakot fogja át.
A Royal Academy of Arts közönsége rendkívül gazdag anyagot láthat majd. A Budapestről érkező kincsek között lesz Raffaello Esterházy Madonnája, Leonardo több rajztanulmánya, Giorgio Vasari Kánai menyegzője, valamint El Greco, Rembrandt, Rubens, Goya, Manet, Monet, Schiele, Gauguin, Picasso, Munkácsy és Rippl-Rónai művei.
Takács Ildikó, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója magyar újságíróknak a nagyszabású kiállítás előzményeiről elmondta: az eredeti ötlet az volt, hogy Magyarország a jövőre esedékes magyar EU-elnökség kapcsán fotókiállítást rendezne a londoni Királyi Művészeti Akadémián. A londoni intézet szakértői tavaly ellátogattak Magyarországra, ahol megtekintették a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Nemzeti Múzeum gyűjteményét is, amelyeket világszínvonalúnak találtak. Ennek hatására vetődött fel, hogy a fotókiállításon kívül egyéb művészeti együttműködésre is van lehetőség Magyarországgal.
A fotókiállítást jövőre megrendezik, de eredményre vezettek az ezzel párhuzamosan folytatott tárgyalások is a magyar múzeumok anyagából idén ősszel rendezendő londoni kiállításról - mondta a londoni magyar intézet vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap