Brutális videón mészárolják a csehek a németeket
2010. június 4. 09:32 Spiegel Online
Már eddig is közismert volt, hogy a második világháború után Csehszlovákiában több tízezer németet öltek meg. Ennek bizonyítéka az a nemrég előkerült videó is, amely pár hete sokkolta a cseh közéletet.
Korábban
A filmtekercs évtizedek óta hevert elfeledve egy alumínium tartályban: a hétperces, fekete-fehér alkotás 1945. május 10-én, egy 8mm-es kamerával készült Borsislavkában, a német fegyverletétel utáni napokban. Mindezt az amatőr filmes Jirí Chmelnicek forgatta, aki a térség brutális náci megszállás alóli felszabadítását szerette volna dokumentálni. A képek sokkolóak: az egyik pillanatban egy tankot láthatunk, amelyik katonákat és német menekülteket terel, majd a kép házaikból kikergetett civilekre vált, akiket a Vörös Hadsereg és cseh milicisták terelnek a kivégzés felé.
A film bemutatja, hogy a németeket miképp sétáltatták egy közeli moziba, majd egy kivégzéssorozatot is végignézhetünk. A sérültek segítségért könyörögnek, ám nincs kegyelem: a Vörös Hadsereg teherautója hajt végig a sérülteken. Később németek láthatók, akikkel saját sírjukat ásatták meg.
A kommunista időszakban aztán megneszelték, hogy létezik a tekercs, és ezért kivallatták az operatőrt, ám ő nem adta ki azt. A filmet tíz évvel ezelőtt már egy ismert cseh tévétörténész is megkapta, aki azonban nem volt hajlandó bemutatni, mondván megkövezik, ha közzéteszi a képsorokat. A tekercs az állami tévé archívumába került, ahol aztán nem sokkal ezelőtt rábukkantak.
A képek tartalmát, azaz a német polgári lakosság szisztematikus legyilkolását évtizedek óta magyarázzák az egykori szemtanúk és a történészek. A film ennek ellenére sokkolta a cseheket, és a legtöbben megdöbbenve látták, hogy a letagadott események tényleg megtörténtek. A film bemutatása így újabb lépés lehet a cseh-szudétanémet kapcsolatok rendezésében, amellyel kapcsolatban még ma is nagyon sok probléma van.
A náci Németország veresége után a csehek és a Vörös Hadsereg hárommillió szudétanémetet űztek el lakóhelyéről, és Csehszlovákia más részeiről. A bosszúnak legalább 30 ezer áldozata volt, akik többségének azonban semmi köze nem volt a nácikhoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.