Művészetek szigete lesz az egykori Renault-gyárból
2010. július 12. 15:02 MTI
A Párizs melletti Seguin-sziget hatvan éven át a Renault-autógyár birodalma volt: az 1992-ben felszámolt telepen épül meg a "művészetek szigete" Jean Nouvel sztárépítész tervei alapján.
Korábban
A francia főváros délnyugati szélén, a Szajna közepén elterülő 11 hektáros, hajóformájú szigeten, a növényekkel és üvegfelületekkel borított kör alakú épületeket a héten bemutatott makett alapján Michel Desvigne által tervezett kertek fogják körülvenni. A Le Figaro című napilap beszámolója szerint Hauts-de-Seine megye tanácsa egy két teremből álló hangversenyközpontot tervez a sziget közepére: a 800 férőhelyes kisterem mellett lesz egy 3-5 ezer fő befogadására alkalmas nagyobb terem és egy konzervatórium is.
Az épületkomplexumban egy 20 ezer négyzetméter alapterületű kortárs művészeti központ is helyet kap, amelyben a digitális művészeteknek kitüntetett szerep jut majd. A koncerttermek és a művészeti központ között sétálóutcák, üzletek, éttermek, parkok, egy hotel, valamint egy multiplex-mozi is várja majd a párizsiakat.
A makett alapján a sziget egyik oldalán lehetőség lesz az új történelmi múzeum megépítésére is, amelynek a köztársasági elnök javaslata alapján még keresik a helyszínt és a finanszírozást. Boulogne-Billancourt - a város, amelyhez a sziget tartozik - polgármestere azonban már felkérte Jean Nouvelt, hogy tervezze meg a múzeum épületét is, hátha ez segíteni fogja az államfőt a döntés meghozásában.
A beruházásnak még nincs végleges költségvetése. A megye 150 millióra becsüli a költségeket, amelyen belül minden egyes projektet egy magánbefektető és az állam közösen finanszírozna egy vegyesvállalat keretein belül. A művészetek szigetének kialakítása részét képezi Boulogne-Billancourt városrendezésének, amelynek keretében a szigettel szemben több ezer lakás és 18 emeletes irodaház is épül, szintén Jean Nouvel tervezésében. Az átadást 2011-re tervezik.
Egy jelentős dolog még hiányzik ahhoz, hogy a projekt életképessé váljon: a párizsi tömegközlekedés kiépítése a szigetig. A régiófejlesztési tervekben azonban már szerepel egy új metrómegálló a környéken.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap