2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

William Hanna

2010. június 12. 15:31

(1910-2001)

William Hanna, Foxi Maxi, Maci Laci, Frédi és Béni társalkotója, akinek rajzfilmfiguráin a huszadik században generációk nőttek fel és milliókat szórakoztattak világszerte, 1910. július 14-én született.

Új-Mexikóban született, hét gyermek közül az egyetlen fiúként, de állítása szerint családjukban soha nem volt háború vagy rivalizálás a nemek között. Gyermekkora állandó költözéssel telt, míg végül 1919-ben Kaliforniában telepedtek le. A fiatal William iskolaévei alatt egy tánczenekarban szaxofonozott, a zene szenvedéllyé vált és későbbi karrierje során számtalan slágert szerzett rajzfilmjeihez, többek között a Flinstone családhoz.

Újságírást és magasépítészetet tanult, majd a nagy gazdasági válság idején abbahagyta az iskolát. Rövid ideig építőmérnökként dolgozott, de elveszítette a munkáját és egy autómosóban alkalmazták. Rajztehetsége azonban a Harman-Ising animációs stúdióba vezette 1930-ban, ahol hét évig dolgozott. Amikor a Harman-Ising az MGM-hez költözött, Hanna is velük ment és kapott is egy íróasztalt, amelyik éppen szemben volt Joseph Barberáéval. Nem telt bele sok idő, hogy rájöjjenek, ők ketten remek csapatot alkothatnának.

A következő hatvan évben barátságuk és munkatársi kapcsolatuk töretlen maradt, bár karakterük teljesen elütött egymástól. Kettőjük közös erőfeszítése maradandó hatást gyakorolt a televíziós rajzfilm-animációra. William Hannának inkább a humor, a sziporkázó ötletek, Barberának pedig a rajzolás, a történet felépítése volt az erőssége.

Első sikeres közös alkotásuk egy Tom és Jerry rajzfilm volt, melyet több tucat epizód követett. A halhatatlan sorozat 17 évet élt meg és közben több mint 200 epizód került le a rajzolóasztalról. Begyűjtöttek hét Oscart és hihetetlen népszerűséget mind a gyerekek, mind a felnőtt közönség körében. 1957-ben saját lábukra álltak és megalapították a Hanna-Barbera Productions-t. A Foxi Maxi, a Maci Laci, a Magilla Gorilla, Turpi úrfi, Inci és Finci, Spike és Tyke sikere megerősítette a vállalkozásukat.

A hatvanas évek elején a Flinstone család, a "kőkorszaki szakik" történetének páratlan sikere a rajzstúdiók élvonalába röpítette őket. A történet eredetileg egy helyzetkomikumra épülő televíziós sorozat paródiájaként született, és az első főműsoridőben sugárzott sikeres rajzfilm lett. Magyarországon az eredetileg prózában megírt szöveg helyett Romhányi József felejthetetlen rímjeivel kerültek az epizódok a közönség elé, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy generációk zárták szívükbe a Csákányi László, Márkus László, Váradi Hédi és Psota Irén elválaszthatatlan négyesének szinkronhangjával megszólaló sorozatot.

A hatvanas években stúdiójukból több mint háromezer rajzfilm került adásba, közöttük több mint száz sorozat. 1969 és 1986 között mutatták be a Scooby Doo-t, majd 1973-ban készült a Malac a pácban című filmjük.

Hanna minden idők egyik legnépszerűbb rajzfilmkészítőjének számított és munkáját sokan a Disney egyetlen versenytársának tartották, annak ellenére, hogy alacsony költségvetéssel készült animációit a szakmából sokan kritizálták. Stílusukkal azonban hagyományt teremtettek és a South Park, valamint a Simpson család éppen az ő nyomdokaikba lépett. Barberával alkotott filmjeit több mint 300 millióan látták és több mint húsz nyelvre fordították le.

William Hanna 2001. március 22-én halt meg torokrákban Los Angelesben. Halálával egy korszak ért véget az animáció történetében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár