Városrészeket óvnának a fiatal műemlékvédők
2010. július 13. 17:45 MTI
Műemlékvédelmi konferenciát szervez augusztusban a Váralja Szövetség (VSZ); a budapesti rendezvényre valamennyi szakmai civil szervezet meghívást kapott.
Korábban
Hetzmann Róbert elnökségi tag elmondta, a konferenciára a civil szakemberek mellett többek között a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) képviselőjét és a parlamenti pártok szakpolitikusait is várják.
Mint a fiatalokból álló értékvédelmi civil szervezet képviselője emlékeztetett: a kollektív műemlékvédelem érdekében tavasszal sikeres aláírásgyűjtést folytattak, ennek során az interneten csaknem ötezren támogatták a VSZ szakmai petícióját. A kollektív műemlékvédelem olyan szakmai gyakorlat, amely nem csupán egyes műemléképületek, hanem egész történelmi városrészek védelmére helyezi a hangsúlyt - ismertette az álláspontjuk szerint Magyarországon még nem eléggé elterjedt koncepció lényegét Hetzmann Róbert.
Mint hozzátette: bizonyos esetekben kívánatosnak tartják már nem álló, de jelentős értékkel bíró épületek visszaépítését, élesen ellenzik azonban azt a fővárosban meghonosodott beruházói gyakorlatot, hogy a történelmi épületek helyett új, műemléki környezetbe nem illő, modern épületeket emeljenek. Legutóbbi példaként a civil szervezet elnökségi tagja az Új Városközpont néven a Belváros szívébe tervezett beruházást említette, amely sem stílusával, sem óriási méreteivel nem illene a városképi környezetbe, ezért a VSZ határozotton ellenzi a megvalósulását.
Hetzmann Róbert elmondása szerint többek között azt szeretnék elérni, hogy a várhatóan őszre az Országgyűlés elé kerülő műemlékvédelmi törvény adókedvezménnyel - de nem teljes adómentességgel - támogassa a műemléki helyreállításokat, bontás esetén pedig teljes visszaépítésre kötelezze a beruházót. A VSZ követeli a KÖH megerősítését és egy részletes műemléki adatbázis létrehozását is - fűzte hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap