Mekkában épül a világ legnagyobb toronyórája
2010. augusztus 12. 10:04 The Daily Telegraph, MTI
A greenwichi középidő (GMT) és a Big Ben uralmát fenyegeti brit félelmek szerint a világ legnagyobb toronyórája Mekkában, amelyet csütörtökön avatnak fel.
Korábban
Nagy-Britannia büszkeségére a London délkeleti részén, Greenwichben egy domb tetején álló óra, és az azzal a város központjában egy ütemben járó Big Ben jelentette az "idő közepét", az egész világ ehhez, és az itt áthaladó 0. hosszúsági fokhoz igazította óráját.
A greenwichi középidőnek azonban most vetélytársa akadt, még pedig a szaúd-arábiai Mekkában épített toronyóra, amelyhez napokon belül 1,5 milliárd iszlámhívő igazíthatja óráját. Az óra a ramadánhoz időzítve kezdi meg működését. A leírások szerint a torony, amelyben helyet kapott, hatszor magasabb a Big Ben tornyánál, és uralja Mekka városképét. A szaúdi kormány által építetett komplexumban - bár az óra a legnagyobb látványosság - szállodák, bevásárlóközpontok és konferenciatermek is vannak.
A mekkai óra négy számlapjának átmérője egyenként több mint 46 méter. Az óralapokat, valamint az Allah nevében feliratot kétmillió LED testtel világítják meg. Az óra természetesen az Arabia StandardTime (AST) szerint jár, ez három órával van a greenwichi középidő előtt. Az egyedülálló szerkezet zöld és fehér fényekkel szólítja imára a muzulmánokat, akik 18 mérföldes távolságból is láthatják a fényeket.
Arab remények szerint az óra megdönti majd Greenwich egyeduralmát, és Mekka "árnyékba borítja" a londoni dombot. Ez azonban nem lesz könnyű. A világ 125 éve igazodik a keleti és nyugati féltekét elválasztó képzeletbeli 0. hosszúsági fokon áthaladó helyen működő órához. Annak idején azért volt szükség egy középidő meghatározására, hogy világszerte legyen mihez igazítani az utazást, a közlekedést. 1884-ben Washingtonban 25 ország részvételével rendeztek tanácskozást, amelynek célja az volt, hogy rögzítsék a "zéró pontot".
Greenwich - pontosabban annak obszervatóriuma - akkoriban már hosszú ideje szolgált kiindulási pontnak, 126 éve ezt "pusztán csak" megerősítették. San Domingo kivételével és Franciaország, valamint Brazília tartózkodásával, a résztvevők jóvá is hagyták a javaslatot. Az iszlám világban gyarmatosító anakronizmusnak tekintik, hogy ez a kiindulási pont épp Londonban van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.