Radioaktív szennyezés fenyegeti Oroszországot?
2010. augusztus 13. 12:04
Oroszországra rájár a rúd: a pusztító erdőtüzek és a sűrű szmog után felmerült az esélye annak, hogy a huszonnégy évvel ezelőtti csernobili katasztrófa által sújtott területek radioaktív részecskéi az erős szél miatt más régiókra is átterjedhetnek.
Korábban
Több erdőtűzről is érkezett jelentés a szennyezett nyugat-oroszországi területeken, köztük a Fehéroroszországgal és Ukrajnával határos Branjszk régió három rendkívül szennyezett vidékén – jelentette a Greenpeace oroszországi képviselete. „Ezeken a területeken a tűz növeli a sugárzás esélyét” – mondta Vlagyimir Csuprov, a szervezet energiaügyekért felelős vezetője. „A füsttel a radioaktív anyagok is tovaterjednek, amelynek mértéke a szél erősségétől függ” – tette hozzá.
Az erdővédelem szövetségi szolgálatának tisztviselői kedden megerősítették, hogy az erdőtüzek a korábban a radioaktív sugárzásnak kitett területeket is érintették, s aggodalmukat fejezték ki az erdőfelügyelet felelőtlen működésével kapcsolatban, mondván, ennek következtében a füst a sűrűbben lakott területeket is elérheti, bár annak egészségügyi kockázata még ismeretlen.
A veszély forrása az 1986. április 26-án a mai Ukrajna területén található Csernobilban levő négyes számú reaktor felrobbanása által érintett ukrán, orosz és fehérorosz területek szennyezettsége. „Most, amikor minden ég, a radioaktív anyagokkal együtt a füst átterjedhet a sűrűbben lakott területekre, ahol az emberek azt szmogként lélegzik be” – nyilatkozta a nemzetközi környezetvédelmi csoport, a Bellona szentpétervári irodájának vezetője, Alekszandr Nyikitin.
A szükségállapot körülményeit felügyelő miniszter, Szergej K. Sojgu már a múlt héten figyelmeztetett arra, hogy a tüzek radioaktív részecskéket szabadíthatnak fel. Erről azonban kevés információ szivárgott ki, a kormány ugyanis az őt ért kritikákkal, valamint az ötven emberéletet követelő tűzvész és a több tízmillió dollárra rúgó károk enyhítésével volt elfoglalva.
Dr. Gennagyij G. Oniscsenko országos főorvos azonban igyekezett csillapítani az indulatokat, szerinte ugyanis kicsi a valószínűsége a nukleáris veszélynek. „Nincs ok pánikhangulatot szítani” – nyilatkozta az Interfax hírügynökségnek, majd hozzátette: „Minden rendben van”. Oniscsenko korábban más egészségügyi tisztviselőkkel együtt már a kritikák célkeresztjébe került, miután kiderült, hogy az orosz hatóságok elkendőzték az igazságot a magas hőmérséklet és a sűrű szmog által okozott, átlagon felüli halálozási adatokat illetően. Hétfőn a moszkvai főorvos bejelentette, hogy a fővárosban a halálozási ráta a duplájára nőtt.
Oroszország a nemzeti katasztrófák szerencsétlen kommunikálásának gyakorlatát még a szovjet időkből örökölte, ugyanis Csernobil idején is több napba került, amíg Moszkva értesítette a közvéleményt a sorscsapás bekövetkeztéről, s emiatt ezreket tettek ki a sugárveszélynek. Noha a tudósok előtt már évek óta ismeretes a vidékek szennyezettségéből származó veszélyforrás, azt senki sem állítja, hogy a radioaktív sugárzás akár csak megközelítené az 1986-os katasztrófa szintjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap