Szent István napi várjáték Hollókőn
2010. augusztus 16. 14:08 MTI
Történelmi képek elevenednek meg a honfoglalástól a lovagkorig Hollókő várának tövében az augusztus 20-án, Szent István napján rendezett várjátékon.
Korábban
A szervező Hollókőért Közalapítvány munkatársának közlése szerint a délelőtt 11 órakor kezdődő várjátékot, amelynek első eseményeként a honfoglaló törzsek megérkeznek a vár alá, és birtokba veszik Hollókő várát, Szent László Vitézei és az Északi Végek Lovasai adják elő. Rigóné Kovács Gabriella hozzátette, hogy felelevenítik Árpád népének táncait, és megkötik a vérszerződést is.
A látogatók fegyver- és viseletbemutatón keresztül kapnak történelmi áttekintést elődeink életéről és tetteiről. Lesz a programban íjász és lovasíjász-bemutató, majd vásári komédia a Budapesti Utcaszínház előadásában, de nem maradnak el a lovagi viadalok és a párviadalok sem. Az ostromjátékba bevonják a közönséget is, és megválasztják István király legbátrabb katonáját.
A várjátékra érkezők megkóstolhatják a honfoglalás kori étkeket, és megismerhetik az agyag- és famívesség, a gyékény- és textilszövés, valamint a kovácsolás fortélyait. A nap táncházzal zárul.
A Nógrád megyei, világörökségi Hollókőn 2003-tól elevenítik meg a korabeli váréletet, azóta tartanak várjátékokat, történelmi kalandtáborokat és fegyverbemutatókat. Az állami tulajdonú középkori várat az önkormányzat üzemelteti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap