2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újranyitják Mussolini erkélyét

2010. augusztus 16. 09:08 MTI

Szeptemberben újra megnyitják Rómában azt az 1944 óta lezárt balkont, ahonnan Benito Musssolini tartotta beszédeit.

A római Piazza Venezián a névadó reneszánsz stílusban épült Velence-palota homlokzatán található erkély történelmi jelentőségű: erről az első emeleti balkonról szólt a tömeghez a fasiszta vezér Benito Mussolini. Az innen elhangzott leghíresebb beszédének azt tartják, melyet a korabeli híradók fekete-fehér kockái is megőriztek: 1940. június 10-én Mussolini bejelentette, hogy Itália hadat üzen Nagy-Britanniának és Franciaországnak, és belép a világháborúba.

A Duce jellegzetes hanghordozásával, testmozgásával és fasiszta karlendítéssel szónokolt a teraszról, amelyre 1944 óta senki sem lépett ki. Azóta legfeljebb óriásplakátok lógtak róla, és a alatta adtak egymásnak a rómaiak randevút, hiszen könnyen felismerhető hely. Arra, hogy Mussolini balkonjáról van szó, már csak az idősebbek és a líbiai vezető, Moamer al-Kadhafi emlékeznek, aki római látogatásain mindig megáll az erkély alatt.

Mussolini egykori balkonjának megnyitását az olasz kulturális tárca jelentette be. Szeptemberre állítják helyre a régóta restaurált palotát, mely főleg kiállításokat lát vendégül. Idén először azonban a Velence-palotában rendezik meg az elsőbálozó lányok bálját október 16-án, melyet minden évben Ausztria római nagykövetsége szervez meg, és eddig egy másik római palotában volt a helyszíne.

A Palazzo Veneziát 1455-67 között a velencei bíboros Pietro Barbo építtette a Capitolium-domb lábánál. Pápai rezidencia volt, majd a Velencei Köztársaság nagykövetségének épülete. 1797-től Ausztria nagykövetsége költözött ide, a fasizmus alatt pedig Mussolini használta mint kormánypalotát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár