Túrák a félmúltba: dalban mondják el
2010. augusztus 18. 13:23
Dalban mondom el címmel interaktív, zenés vezetéssel várják a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba látogatókat augusztus 21-én, szombaton. Szabóné Sass Szilva, az intézmény történésze teremről-teremre járva különböző zeneszámokkal nyújt bepillantást az Emlékpont által feldolgozott korszakba.
Korábban
A hosszú hétvégére sem maradnak program nélkül az Emlékpontba látogatók, ugyanis újabb rendhagyó tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket augusztus 20-án, és 21-én is. Szombaton 10 óra 30 perctől felcsendülnek a huszadik század második felének nagy slágerei és mára elfeledett dalai, de a vezetésen résztvevők belehallgathatnak a kommunista mozgalmi nótákba is.
„Az 1945-90 közötti magyar történelemről beszélve általában az egész ország sorsát meghatározó, befolyásoló eseményekre helyezzük a hangsúlyt, és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az adott korszakban élő emberek mindennapjai legalább ennyire fontosak ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk. Ezúttal a zene – főleg a könnyűzene, és a zenét sugározó média oldaláról tekintünk bele a kommunizmus évtizedeinek mindennapjaiba” – vallja a rendhagyó tárlatvezetést tartó Szabóné Sass Szilva, az Emlékpont kutatója.
A különleges vezetésen szó lesz a zenei stílusok változásáról, arról, hogyan jelentkezett a könnyűzenében a 3T kultúrpolitikája, melyek voltak a megtűrt, a sztárolt vagy az elhallgattatott zenekarok és előadók. Olyan kevéssé ismert és ritkán játszott underground együttesektől is lesznek számok, mint például a Kex vagy a Kontroll csoport. Az Emlékpont programján személyes élményeit osztja meg a résztvevőkkel a hatvanas évek hódmezővásárhelyi zenei életének egyik meghatározó alakja, Diviki Sándor, aki felidézi az ötórai teák világát, valamint elmondja, mely együttesek vendégszerepeltek Vásárhelyen illetve milyen sztárkoncertek voltak hazánkban.
A zenés tárlatvezetés mellett augusztus 20-án, pénteken fél tizenegytől vicces és ironikus történetekkel szórakoztatják a nemzeti ünnepen az Emlékpontba látogatókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20