Százéves a sugárhajtás
2010. augusztus 19. 08:19 MTI
Tévhit, hogy a repülőgépeknek sugárhajtóművel való működtetése csak 1944-ben kezdődött. Valójában már 1910-ben: akkor emelkedett ugyanis a levegőbe Párizs mellett a román származású, de Franciaországban tevékenykedő Henri Coanda (1885-1972) kétszemélyes, kétfedelű sugárhajtású repülőgépe.
Korábban
A gép négyhengeres autómotorja nem légcsavart, hanem a legelejére beépített soklapátos légsűrítőt (propellert, ventillátort) forgatott. Az azzal hátrafújt levegő a törzsorrt befedő kettős fémkúp közé áramlott. A két kúp között hátrazúduló levegőbe fecskendezték be és izzószállal lobbantották lángra a benzint. A keletkező forró benzin-levegő keverék nagymértékben kitágult, és a hátrafújt levegővel együtt felgyorsulva áramlott tovább. Ellenereje gyorsította fel aztán a repüléséhez elegendő sebességre a gépet. Ezt a megoldást motorsűrítős gázsugár-hajtóműnek nevezik.
Az egyik sikeres repülés végén a gép a pilóta hibájából kényszerleszállást hajtott végre, és összetört. A balesetben maga Coanda is megsérült, ezért nem repülőként, hanem aerodinamikusként és feltalálóként tevékenykedett tovább. Találmánya azonban 1940-ben újra életre kelt a több száz kilométeres bemutató repüléseket végző olasz Caproni-Campini N.1-es, már modern, mélyszárnyú, kétszemélyes fémrepülőgépben, amelynek légsűrítőjét egy Isotta-Fraschini autómotor hajtotta.
Coanda szabadalmaztatott vízsótalanító eljárást, de tányér alakú repülő csészealjat is, 1930-ban pedig feltalálta a róla elnevezett Coanda-effektust. Méghozzá azt, hogy egy lefele ívelt felület felett a felgyorsított levegő nem egyenesen fúvódik hátra, hanem követi a görbületet, "ragaszkodik" a felülethez.
Az első, szilárd hajtóanyagú (puskaporos) rakétával működtetett repülőgép, az Opel "Kacsa" 1928-ban emelkedett a magasba. A folyékony hajtóanyagot tartalmazó rakétájú Heinkel He-176 - nagy titokban - 1939 júniusában, a gázturbinás sugárhajtású He-178 pedig 1939. augusztus 27-én repült először.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.