Vaskori isteneket imádtak a moábiták
2010. szeptember 2. 12:29 MTI
Háromezer éves vaskori templomot tártak fel régészek Jordániában, a leletek közt hajdani istenségek szobrocskáival és vallási rituálékhoz használt köralakú agyagedényekkel - közölték a helyi illetékesek.
Korábban
Zijád asz-Szaad, a régiségekkel foglalkozó jordániai hatóság vezetőjének bejelentése szerint a szentély az i.e. 8. századból származik, és Mabada városa mellett került napvilágra, a fővárostól, Ammántól mintegy 32 kilométerre délnyugatra.
Mint elmondta, a komlexum egy 36 négyzetméteres nagyteremmel rendelkezett, valamint két előszobával és egy nyitott udvarral. A szentély és leletei - melyeket mészkőből vagy bazaltból faragtak, agyagból készítettek vagy bronzból öntöttek - az egykori bibliai moábita királyság vallási rituáléinak összetettségét mutatják a szakember szerint. "Mára tárgyi bizonyítékunk, régészeti tanújelünk van az akkori időszak technológiájának és civilizációjának fejlettségi szintjére" - hangsúlyozta asz-Szaad.
A moábiták - akik királysága a mai Jordánia területén, a Holt-tenger keleti, hegyvidéki partjainál húzódott - közeli rokonságban voltak az izraelitákkal, noha gyakori konfliktusban álltak egymással. A babilóniaiak végül i.e. 582-ben legyőzték a moábitákat. Az archeológusok mintegy háromszáz korsót, istenségszobrot és istentiszteleteknél használt szentelt edényt is feltártak a lelőhelyen. Ennyi vaskori tárgyat egy helyen igen ritkán fedeznek fel a régészek.
Az ásatások még 2000-ben kezdődtek, ám a leletek jelentős része csak az elmúlt hónapokban került elő. A szerdán kiállított tételek között van például Hadad istenség négylábú állatként ábrázolva. Asz-Szaad szerint a tárgyak azt jelzik, hogy a moábiták több istent imádtak, és templomaikban jól szervezett rituális élet folyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap