Kiújulhat a német-lengyel vita
2010. szeptember 13. 08:53 MTI
A német kitelepítettek szövetségének (BdV) elnöke szombaton védelmébe vette a szervezet két funkcionáriusát, akik a bírálók szerint revizionista kijelentésekre ragadtatták magukat.
Korábban
A BdV hagyományos szeptemberi rendezvényén, A szülőföld napján Berlinben felszólaló Erika Steinbach kijelentette: a szövetség két tisztségviselőjének bírálata otromba kísérlet volt, amelynek célja, hogy a kitelepítettek szövetségét egy kalap alá vegyék holmi történelemhamisítókkal. Egyúttal egyértelművé tette Németország felelősségét a II. világháborúért.
"Mindenki tudja, hogy ki indította el a II. világháborút. Pandora szelencéjét Hitler nyitotta fel" - szögezte le a BdV elnöke, aki egyben a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti képviselője. Az 1945 után a keleti területekről elűzött, illetve elmenekült németek szenvedéseire célozva hozzátette: az egyik barbárság soha nem szolgálhat igazolásul egy másik barbárság elkövetéséhez.
Arnold Tölg és Hartmut Saenger tavaly azt állította, hogy a II. világháborúhoz vezető első lépést Lengyelország tette meg, hiszen már fél évvel a Wehrmacht 1939. szeptember elsején indított támadása előtt mozgósítást rendelt el. A két BdV-tisztségviselőt bíráló Bernd Neumann kulturális államminiszterrel vitába szállva Steinbach a CDU-frakció szerdai ülésén kijelentette: "Sajnos, én sem tudok változtatni azon, hogy Lengyelország már 1939 márciusában mozgósított".
A szombati ünnepi rendezvényen felszólaló Horst Seehofer bajor kormányfő megvédte és támogatásáról biztosította a BdV-t. Mint beszédében kijelentette, a szervezet tagjai a német alkotmány talaján állnak. "Önök őszinte demokraták, nem pedig revansisták" - fogalmazott Seehofer, aki a tervek szerint még ebben a hónapban Csehországba látogat. Tavasszal tett ígérete szerint prágai tárgyalásain szóba akarja hozni a Benes-dekrátumokat is, amelyekre hivatkozva a csehszlovák hatóságok 1945/46-ban mintegy három és félmillió németet telepítettek ki a függetlenségét hatévi náci megszállás után visszanyert országból.
Petr Necas cseh miniszterelnök augusztus közepén tett berlini látogatása alkalmából nyilatkozva leszögezte: a bajor kormányfő prágai látogatása nagyon gondos előkészítést igényel. Amennyiben viszont Seehofer kizárólag a Benes-dekrétumokról akarna tárgyalni, "akkor én nem látnám értelmét egy ilyen látogatásnak" - tette hozzá Necas.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.