Évfordulós emlékcsarnok Szegeden
2010. szeptember 21. 08:24
Az új tanév kezdetével a Szegedi Egyetemi Könyvtár "Évfordulós emlékcsarnok" című kiállítás sorozata is újabb ünnepeltekről emlékezik meg. Rövid összeállításunkban a tárlaton bemutatott professzorok életpályáit elevenítjük fel.
Korábban
Bónis György
A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában 2010. szeptember 8-án nyílt meg az Évfordulós emlékcsarnok című kiállítás, amelyen Bónis György jogtörténész halálának 25. évfordulójára, Hadrovics László nyelvész, szlavista születésének 100. évfordulójára és Koltay-Kastner Jenő irodalomtörténész halálának 25. évfordulójára emlékeznek. De kik is voltak ők, és miért emlékeznek kiállítással rájuk?
Bónis György 1914. január 5-én született Budapesten. a piaristáknál tett érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán folytatta tanulmányait, 1934-ben jelent meg az első tudományos munkája: A magyar büntetőtörvénykönyv első javaslata 1712-ben címmel. 1936-37-ben a london school of economics and political sciences ösztöndíjasa volt. ennek eredményeként jelent meg 1940-ben az angol alkotmánytörténet-írás tegnap és ma című munkája. ebben az évben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett alkotmánytörténetből.
1940-ben a jogtörténet rendkívüli egyetemi tanárává nevezték ki az akkor néhány évre ismét Magyarországhoz tartozó Kolozsvári Egyetemre. 1947-ben a román hatóságok kiutasították Kolozsvárról és ezek után került a szegedi egyetem magyar és egyetemes jogtörténeti tanszékére tanszékvezető egyetemi tanárként. E tisztségét 1957-ig töltötte be, miközben 1955-ben a jogi kar dékánhelyettese is volt. 1952-ben az állam- és jogtudomány kandidátusa, 1969-ben doktora lett.
Az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvétele miatt egyetemi tanári tisztségétől megfosztották. 1957-től nyugalomba vonulásáig (1974) a budapesti főváros levéltárának lett a munkatársa, majd osztályvezetője. Nevéhez fűződik az első magyar kodifikációs kísérlet (1712) felfedezése, a magyar hűbériség és rendiség nyugat-európai összefüggéseinek feltárása és a magyar törvények kiadása. jogtörténeti, történettudományi munkái mellett néprajztörténeti kutatásokkal is foglalkozott. Számos európai egyetemen és jogtörténeti konferencián tartott előadást. tagja volt az Európai Történettudományi Akadémiának.
1985. november 6-án hunyt el Budapesten. Halála után a József Attila Tudományegyetem 1989-ben rehabilitálta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap