Feltárták Heródes magánszínházát
2010. szeptember 23. 11:42 MTI
Nagy Heródes pazar magánszínházát tárták fel izraeli régészek - a 400 férőhelyes létesítmény az uralkodó téli palotája mellett épült a Júdeai-sivatagban.
Korábban
Ehud Netzer, a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze szerint a színházterem újabb bizonyítékkal szolgál Heródes kifinomult, s egyben extravagáns ízlésére. I.e. 15 táján Heródes a színház dekorálását római művészekre bízta, akik a falakat csodaszép freskókkal és alabástromgipsz domborművekkel ékesítették. A falak felső részén "ablakokat" festettek, "amelyeken" keresztül a sivatag kellős közepén lélegzetelállító "kilátás" nyílt a "folyóra", a "tengerre", valamint a hullámokat szelő hajókra. "Első alkalommal került elő ilyen stílusú festmény Izraelben" - mutatott rá Ehud Netzer.
Nagy (I.) Heródes (i.e. 73. - i.e. 4.) a Római Birodalom kliens királyságaként létező Júdea királya volt i.e. 37. és i.e. 4. között, akinek nevéhez nagyszabású építkezések fűződtek. Az expedíció 2007-ben kezdte meg a 700 méteres mesterséges "hegycsúcson" épült palota feltárását. Ehud Netzer a létesítményt egyfajta ókori country clubként jellemezte, ahol medencék, fürdők, valamint akvaduktok táplálta kertek szolgálták az uralkodó kényelmét. A régészeti leletek tanúsága szerint a színház azonban csupán rövid ideig létezett, az épületet lerombolták, hogy megőrizzék a mesterséges hegycsúcs kúp alakú formáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap