Megszépült a nádasdladányi Nádasdy-kastély
2010. szeptember 26. 15:10 MTI
Megszépült a nádasdladányi Nádasdy-kastély homlokzata; a Norvég Alap támogatásával, mintegy 250 millió forintos költséggel megvalósuló felújítással már csaknem teljes egészében végeztek.
Korábban
A költségek 90 százalékát a Norvég Alap biztosította, a pályázathoz szükséges önrészhez 20 millió forinttal járult hozzá a Nemzeti Kulturális Alap, 5 millióval pedig a Nádasdy Alapítvány - mondta el a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója. Varga Kálmán hozzátette: a felújítás tervei már 2004-ben készen voltak, de a megvalósítás megkezdését csak a Norvég Finanszírozási Mechanizmus (Norvég Alap) által meghirdetett pályázat tette lehetővé.
A család Kanadából hazatelepült leszármazottja által a kastély helyreállításáért, s méltó hasznosításáért létrehozott Nádasdy Alapítvány 2008 szeptemberében nyerte meg a támogatási pályázatot, s a végrehajtási szerződés aláírását, a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően tavaly szeptemberben kezdődtek meg a kivitelezési munkák - mondta el az alapítvány projektmenedzsere.
Kacskovics Fruzsina rámutatott: a munkálatokkal augusztus végéig kellett volna végezni, azonban a műszaki szükségből felmerült, de még az engedélyezett kereten belüli tennivalók elvégzésére újabb közbeszerzési eljárást kellett kiírni, s részben annak elhúzódása, részben bürokratikus okok miatt késik a felújítás teljes befejezése.
A historizmus korának romantikus stílusú kastélyát 1873-tól az 1800-as évek elejéig építtette a Nádasdy-család. Belső helyiségei közül kiemelkedőn szép a faragott bútorzatú könyvtárszoba, s a családi arcképcsarnok elhelyezésére készült, mívesen faragott faburkolattal, kovácsoltvas díszítéssel és hatalmas márványkandallóval ékes Ősök csarnoka. A kastély és a hozzátartozó 25 hektáros tájképi kert 1945-ig volt az építtető nemesi család birtokában. Akkor államosították, s 45 évig különböző funkcióknak adott otthont.
Az épületegyüttes és a park 1993-ban került a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vagyonkezelésébe, az azt követő évben elkészült a hasznosítási programterv, majd megkezdődött a felújítás. Eddig 1,5 milliárd forintot költöttek a munkálatokra. Egyebek között mentesítették az épületegyüttest a gombafertőzéstől, felújították a tetőzetét, visszakerült helyére a kastély sarokbástyája, s megmentették a pusztulástól az Ősök csarnoka és a könyvtár asztalosmunkáit. Megtörtént az ebédlő, a nagy- és kisszalon, valamint a biliárdszoba részleges helyreállítás, s a gépészeti felújítás.
Megkezdődött a kastély termeinek korabeli bútorokkal való berendezése, s az Országos Széchényi Könyvtár és a keszthelyi Festetics-kastély gesztusa révén a könyvtárszoba rekonstrukciójának befejezését követően visszakerülhet eredeti helyére a család értékes könyvgyűjteményének néhány darabja.
A kastély ma a magyar állam tulajdonából ki nem adható műemlék, kezelője a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága. Falai között Nádasdy Akadémia elnevezéssel a környezetvédelem és a művészetek támogatására szellemi műhelyt hozott létre és működtet a Nádasdy Alapítvány, amely az elmúlt években számos kulturális, tudományos rendezvényt szervezett és szervez a jövőben is.
A tervek szerint a homlokzat felújításának teljes befejezése után megkezdik a kápolna rekonstrukcióját és ólmozott üvegablakának helyreállítását. Ugyancsak 2011-ben a kastély egykori úrnőjének, az építtető Nádasdy Ferenc fiatalon elhunyt hitvesének, Zichy Ilonának emléket állító kiállítás rendezését tervezi a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága.
A kastély jelenleg is látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50