Ufók tették tönkre az amerikai atomrakétákat
2010. szeptember 28. 08:45 MTI
1967-ben ufók jelentek meg egy montanai katonai légi bázis fölött, aminek következtében használhatatlanná vált 10 Minuteman interkontinentális ballisztikus rakéta - jelentette ki a washingtoni Fox5 csatorna hírműsorában Robert Salas nyugállományú százados, aki rejtélyes esetről öt társával együtt hétfőn tart sajtótájékoztatót az amerikai fővárosban.
Korábban
A Malstrom légitámaszpont rakétasilói fölött "vörös, ovális objektumok" jelentek meg - mondta Salas, aki az interkontinentális ballisztikus atomrakéták indítótisztje volt, és az eset idején éppen nem teljesített szolgálatot.
A volt katonatiszt szerint az ufók megjelenésével és a rakéták meghibásodásával kapcsolatban azóta sem hangzott el semmiféle hivatalos magyarázat. A titokzatos repülő tárgyak egy hét múlva egy másik támaszponton hasonló üzemzavart okoztak - állította Salas, aki a televízió kamerái előtt állítólagos, az üggyel kapcsolatos hivatalos iratokat is felmutatott.
A nyugállományú katonák és Robert Hastings, egy, a nukleáris katonai objektumok közelében észlelt ufójelenségekről szóló könyv szerzője, az esetekre hivatalos magyarázatot követelnek Washingtontól. Salas és Hastings szerint mintegy 120 egykori katona észlelt azonosítatlan repülő tárgyakat nukleáris létesítmények közelében. A páros szerint az első ilyet 1948-ban, a legutóbbit pedig 2003-ban regisztrálták.
Charles Halt ezredes a brit légierő bentwatersi bázisánál figyelte meg, ahogy korong alakú légi alkalmatosságok sugarakat bocsátanak ki a támaszpont felé, majd rádión hallotta, ahogy az objektumok leszálltak a nukleáris fegyverraktár közelében - jelentette a Fox.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap