Ízléstelen játék a vasfüggönynél
2010. október 4. 08:22 MTI
Két évtizeddel az egyesítés után komoly felháborodást váltott ki Németországban egy videojáték, amely az egykori berlini falnál, az úgynevezett halálzónánál játszódik.
Korábban
A játék a Németországot egykor 1378 kilométer hosszan kettészelő határsávra utalva az 1378 nevet kapta. A játékosok 1976-ba kerülhetnek vissza és választhatnak, hogy a keletnémet határőrök, vagy a mindenáron nyugatra szökni próbáló menekültek szerepébe bújnak.
A játék a lőni vagy letartóztatni dilemmára épül, amely gyakorlatilag azt jelentette, hogy a határőröknek fegyverrel vagy anélkül mindenképpen meg kellett állítaniuk a határsértőket. A katonák válogatás nélkül sem lövöldözhetnek, mert azzal akár hadbíróságra is kerülhetnek, miközben Kelet-Németországgal szemben is erősödne a nemzetközi politikai nyomás.
Rainer Wagner, a kommunizmus áldozatait képviselő szervezet vezetője szerint a játékot nem lehet a klasszikus értelemben vett lövöldözős játékokhoz hasonlítani, mert ebben nem a felfegyverzett ellenséget, hanem a védtelen civileket lehet lelőni. A játékot fejlesztő 23 éves Jens Stober azzal védekezik, hogy a játékkal mindössze az ország történelmét próbálják megismertetni azokkal a német fiatalokkal, akik még meg sem születtek a fal leomlásakor.
Az 1378 bemutatója tegnap, a német egyesülés 20 éves évfordulóján volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap