Brit ügynök figyelmeztetett a Molotov-Ribbentrop paktumra
2010. október 5. 09:02 The Daily Telegraph
Még az MI6 is megdöbbent, amikor a náci Németország 1939 augusztusában megnemtámadási szerződést írt alá a Szovjetunióval - derül ki egy, a szervezet történetét bemutató, alig másfél hete napvilágot látott könyvből.
Korábban
A szervezet ugyanis a korábbi évtizedek alapján méltán hihette, hogy hasonló szövetségkötésre sosem kerülhet sor. Tették ezt annak ellenére, hogy Báró kódnevű ügynökük Helsinkiből idejekorán beszámolt a tervezett titkos tárgyalásokról, majd 1939 júniusában küldött jelentésében újra erre figyelmeztette feletteseit.
A nemrég megjelent könyv szerzője, Keith Jeffery professzor szerint a jelentést kétkedve fogadták Londonban, és azt inkább nem küldték tovább a Külügyminisztérium felé. Ezt azért is tartották igazolhatónak, mert amikor nem sokkal korábban Sir William Strang Moszkvába utazott, hogy az angol-szovjet paktum megkötésén fáradozzon, akkor Vjacseszláv Molotov külügyi népbiztos ennek épp az ellenkezőjét mondta. Az MI6 pedig nem feltételezte, hogy a szovjetek hazudnának nekik – így a könyv.
Később azonban kiderült, hogy Molotov mégiscsak hazudott, és a Báró fedőnevű ügynöknek volt igaza, aki az információt a német delegáció ismerős tagjaitól szerezte. A paktumot így a brit hírszerzés tudta nélkül írták alá – tudhatjuk meg a könyvből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap