Matisse és Modigliani az árverések kedvencei
2010. október 5. 16:41 MTI
Henri Matisse életnagyságú bronzszobrát, valamint Amedeo Modigliani egyik leghíresebb aktját kínálja novemberi árverésén a Christie's és a rivális Sotheby's aukciósház.
Korábban
Matisse Back IV (Nu de Dos, 4eme etat) címet viselő alkotása még soha nem szerepelt aukción, és szakértői várakozások szerint akár 35 millió dollárt (csaknem 7 milliárd forintot) is adhatnak érte a november 3-iki liciten. A Christie's szerint a szobor mindeddig magánkézben volt, az eladó kilétét azonban nem fedik fel. Az árverési ház csak annyit közölt, hogy a tulajdonos felismerte a modern szobrok kiváló piaci helyzetét, ezért döntött az eladás mellett.
A bronzalkotás "mérföldkő a modernista stílusban" - mutatott rá a szobor jelentőségére Conor Jordan, az aukciósház impresszionista és modern művészettel foglalkozó részlegének vezetője. Matisse szóban forgó munkája egy négy szoborból álló sorozat darabja, a művész egyik legnagyratörőbb koncepciója, amelyen több mint húsz évig dolgozott - részletezte a szakértő. Mind a négy szoborból 12 darabos sorozat készült, a Back IV széria darabjai kettő kivételével mind múzeumokban - többek között a New York-i MoMA, a londoni Tate Modern és a párizsi Pompidou központ gyűjteményében - vannak.
A szobrok iránt valóban óriási az érdeklődés, februárban Alberto Giacometti Sétáló ember I című munkája kelt el 104 millió dollárért. Rövid ideig ez volt a világ legdrágább műtárgya, amely árverésen cserélt gazdát (később egy Picasso-festmény lett az 106 millió dollárral). Giacometti egy másik munkája, valamint egy Modigliani-szobor is 50 millió dollár feletti áron cserélt gazdát az év során.
A rivális Sotheby's november 2-án bocsátja árverésre Amadeo Modigliani olasz művész Nu assis sur un divan (La belle romaine) című női aktját. Ezt a festményt a művészettörténet legkiválóbb aktjai között tartják számon Sandro Boticcelli Vénusz, Diego Velázquez Vénusz tükörrel, valamint Édouard Manet Olympia című festményei mellett. A "La belle romaine valóságos ikon, az aktfestmények sorozatának más darabjaival együtt Modigliani festőművészetének legjobb pillanatát tükrözi" - fogalmazott közleményében Simon Shaw, az aukciósház impresszionista és modern művészettel foglalkozó részlegének feje.
Modigliani 1917-ben egy sorozat darabjaként festette a művet, amelyet Párizsban mutattak be kiállításon. A tárlat óriási szenzáció lett, "lényegre törő" jellege miatt azonban átmenetileg bezárta a rendőrség. A kép legutóbb 1999-ben jelent meg a piacon, akkor is a Sotheby's bocsátotta árverésre. Akkoriban Modigliani esetében rekordot jelentő 16 millió dollárt adtak meg érte. A festményt az árverés előtt Londonban és Hongkongban mutatják be, majd néhány nap erejéig New Yorkban is megtekintheti a közönség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap