Kutatók a kínai jeti nyomában
2010. október 11. 20:06 MTI
Kínai kutatók egy csoportja külföldi segítséget kér azért, hogy újabb expedíciót indíthassanak az ország "jetije", a helyben jeren vagy vadember néven ismert lény felkutatására.
Korábban
Az elmúlt évek során több mint négyszáz ember számolt be arról, hogy látta a félig ember, félig majom külsejű jerent Hupej (Hubei) tartomány távoli, hegyvidéki részén - közölte a Hszinhua hírügynökség.
A különös lényt először a hetvenes, majd a nyolcvanas években keresték kutatócsoportok, amelyek szőrt, ürüléket és lábnyomokat találtak, valamint egy állítólagos jerenfészekre is bukkantak. Mindazonáltal mindeddig még nem sikerült perdöntő bizonyítékot találni a jeti létezésére. A szemtanúk szerint a jeren nagyjából két méter magas, két lábon jár, szürke, vörös vagy fekete szőrzet borítja az egész testét.
Most a Hupeji Vademberkutató Szövetség a világ minden részéről keres önkénteseket, akik hajlandóak lennének részt venni a lény felkutatásában. "Rendkívül elszánt csapattagokat keresünk, mivel a kutatás kemény munkát igényel" - mondta Luo Pao-seng (Luo Baosheng), a szövetség alelnöke. Mindenekelőtt azonban a vademberkutatóknak pénzre van szükségük, csak a munka megkezdése tízmillió jüanos (296 millió forint) alapot feltételez. Ennek megteremtéséhez vállalatok hozzájárulását várják.
Kína valóságos kincsesbányája a kriptozoológiának (legendás állatokkal foglalkozó tudományág). A hírek szerint az ország távoli vidékeinek tavaiban a Loch Ness-ihez hasonló szörnyek élnek, Tibet pedig az igazi "hegyiember", a jeti hazája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap