Élménygazdaságot alakítanak ki a Georgikon Majormúzeumban
2010. október 21. 18:21 MTI
Mintegy 163 millió forintos európai uniós támogatással alakítanak ki élménygazdaságot Keszthelyen a Georgikon Majormúzeumban, ahol egykoron a kontinens első agrár felsőoktatási intézményének tangazdasága is működött.
Korábban
A nyertes pályázatról Szabóné Lázár Ibolya, a múzeum vezetője elmondta: a mintegy kétszáz évvel ezelőtti gazdálkodási formákat, így a növénytermesztést, állattenyésztést és a kertészetet mai körülmények között szeretnék bemutatni. Ezzel tartalmas és egyben szórakoztató programot is kínálnak a látogatóknak. A néprajzi, történelmi jellegű kert és gazdaság létrehozásával a látogatottság növekedését is várják.
A tervek szerint a majormúzeum jelenlegi területén, 1,2 hektáron új fogadóépületet építenek kiszolgáló létesítményekkel, baromfi- és takarmányudvart alakítanak ki, de lesznek foglalkoztató épületek, nyári konyha, gépszín is. A szántóföldi növénytermesztést és a gyümölcstermesztést is bemutatják, s ehhez szőlős, cseresznyés és almáskertet hoznak létre, amelyben rendezvényhelyszínként is szolgáló lugast is kialakítanak.
Breznovits István, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta: a több mint 192 millió forintos összköltségvetésű projekt megvalósítása a jövő év nyarán kezdődik és 2012-re fejeződik be. Szabóné Lázár Ibolya hozzátette: a közel 30 millió forintos önrészt reményeik szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy elkülönített keretből biztosítja majd számukra.
Manninger Jenő, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a keszthelyi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a balatoni turisztikai vonzerő javítását szolgáló pályázati programból kapott támogatást a múzeumi fejlesztés. Ezt azért is tartották támogatásra méltó kezdeményezésnek, mert Keszthely múzeumváros is, ahol formálódóban van egy közös múzeumi koncepció.
Elképzelhetőnek tartja, hogy a majormúzeummal együtt a Helikon Kastélymúzeum, a Balatoni Múzeum és a kisebb gyűjtemények is közös belépővel lennének látogathatók, ami összekapcsolná ezeket a látnivalókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap