Ritka 1848-as dokumentumok kerültek elő Szegeden
2010. október 26. 18:13 MTI
Ritka 1848-as dokumentumok, a Függetlenségi nyilatkozat német nyelvű példánya és egy lelkészeknek szóló forradalommal kapcsolatos útmutató került elő a szegedi Somogyi-könyvtárban; a nyomtatványokat Dugonics András egy gyűjteményes kötetének fedlapja rejtette.
Korábban
Szőkefalvi-Nagy Erzsébet könyvtáros elmondta, hogy Szeged híres szülöttje, Dugonics András születésének kétszázhetvenedik évfordulója előtt tisztelegve állított össze egy kiállítást a piarista tanár saját kezű kézirataiból, műveinek mára muzeálissá vált kiadásaiból.
Dugonics András idejében és korábban is szokás volt az azonos méretű kéziratos műveket, nyomtatványokat gyűjteményes kötetbe kötni. Ezekből szép számmal található azok között a könyvek között is, melyek piarista pap hagyatékából kerültek a szegedi Somogyi-könyvtárba. A tárlat egyik becses darabja az a Dugonics könyvtárából származó gyűjteményes kötet, amely az író leveleit, iskoladrámáit tartalmazza, többek között Moliére A fösvény című vígjátékának magyarítását A szűkmarkú címen.
A könyvtáros felidézte: a kiállítás előkészítése során észrevette, hogy a százöt éve a Somogyi-könyvtár birtokába került könyv kötéstáblája elkezdett rojtosodni, ezért kisebb javításra átadta a művet a restaurátoroknak. Hamarosan azzal hívták, hogy a tábla két préselt lapja közötti üregben nyomtatványokat találtak. Az egyik kiadvány az 1849-es Függetlenségi nyilatkozat Aradon nyomott német nyelvű változata, a másik pedig egy 1848 áprilisában Temesváron lelkészek és községi jegyzők számára készült, a forradalommal kapcsolatos útmutató arra az esetre, ha a "nép" tanácsot kér tőlük.
Az iratok egykori tulajdonosa nem véletlenül rejtette el a néhány oldalas nyomtatványokat a könyvtáblák közé, hiszen a forradalom bukását követően birtoklásukkal a biztos börtönt kockáztatta - fogalmazott a szakember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap