Nílus-parti Vegast álmodnak Luxor helyébe
2010. október 28. 12:12
A régészeti lelőhelyek és kincsek megőrzése érdekében egy ambiciózus projekt keretében revitalizálják Luxort, amely hamarosan egy igazi "Nílus-parti Las Vegas" lehet - állítják a befektetők. A helyiek azonban ezt teljesen máshogy gondolják, és a gazdasági megtérülést sem látják biztosítottnak.
Korábban
Az egyiptomi hatóságok jelenleg a „Szfinxek Sugárútjának” keresztelt út feltárásán dolgoznak, amely ha egyszer elkészül, a luxori és a karnaki templomot fogja összekötni. A tervek szerint a várost 2030-ra nyitott múzeummá alakítanák át: „Luxornak szüksége van az ilyen innovatív megoldásokra, hogy a város értékeit a következő generációknak is meg tudjuk őrizni” – mondta Manszur Boreik, a felső-egyiptomi Legfőbb Régészeti Tanács tagja.
A szakemberek tisztában vannak azzal, hogy a jelenleg folyó építkezések a mostani generáció életét keserítik meg, ezért „ütközőzónákat” kívánnak létrehozni a helyi közösségek és az ókori lelőhelyek között. Annak érdekében pedig, hogy a várost ötcsillagos szállodákkal és modern, széles utakkal népesítsék be, az évtizedek során gombamód szaporodó, zsúfolt nyomornegyedek visszaszorítását tűzték ki célul a szakemberek. A grandiózus ötlettel előálló amerikai tanácsadócég, az Abt Associates szerint ezzel „visszaszerzik” a területet, a helyiek szerint azonban ez egyszerűen a kilakoltatás szinonimája. „A sivatagba küldenek minket. Tisztára mint Palesztinában" – nyilatkozta felháborodottan az egyik helyi lakos.
A kormány tájékoztatása szerint minden érintett család 13 ezer dollárnak megfelelő egyiptomi font kárpótlást kap – vagy egy teljesen új apartmant, bár a helyiek szerint Kairó eddig mindig megszegte a szavát. „Nagyon nehéz meggyőzni az embereket, hogy ez mind őértük történik. Mindenki csak azt nézi, hogy ebből személy szerint milyen profitja származik” – mondta el a projektet újra felkaroló Szamir Farag, a kairói opera korábbi igazgatója.
A Farag hivatalba lépését követő öt esztendő földcsuszamlásszerű változásokat hozott Luxor életébe: az utakat kiszélesítették, a piacokat kitisztították, új közvécéket és kávézókat építettek, házakat dózeroltak le, a karnaki templom előtt pedig egy hatalmas teret létesítettek. Ezzel azonban még koránt sincs vége a történetnek, az Abt ugyanis további 6600 hotelszoba kialakítását látja szükségesnek, s már most tizennyolc új szálloda épül a városban, köztük egy 34 ezer négyzetméteres monstrum a Nílus partján.
A kritikusok szerint a fáraók korabeli Luxor kivitelezése súlyos károkat okozhat a még feltáratlan régészeti kincsek állapotában. A szakemberek tehetetlenül szemlélik az építkezéseken dolgozó bulldózereket és markológépeket, amelyek szerintük teljesen szembemennek az új régészeti szabályozásokkal, a kivitelezők pedig fittyet hánynak a kulturális örökségek megóvására vonatkozó jogszabályokra. 2007-ben például a Nílus jobb partján elhelyezkedő Gurnát a földdel tették egyenlővé, s nem kímélték a falu közelében levő ősi sírokat sem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap