Virágok leplezték le Belgiumban az első világháborús német tábort
2010. november 4. 11:22 BBC News
Az első világháború hozta el a légi felderítés "premierjét", s ennek estek áldozatul azok a német katonák is, akik a barakkjukon kívül virágágyásokat helyeztek el.
Korábban
A brit Birodalmi Háborús Múzeum alagsoraiban körülbelül 150 ezer, az 1914-1918 közötti periódust felölelő légifotót rejt. A felderítés forradalmasítása azért is számított mérföldkőnek, mivel a légi közlekedés alig egy évtizede kezdődött el, míg az Anglia és Franciaország közötti csatorna átrepülése csak 1909-ben történt meg.
A levegőben vívott háború és a pilótákat kísérő fotográfusok megjelenésével kiváló alkalom nyílt a csataterek feltérképezésére. A Somme-ról és a Passchendaele-ról készült felvételek például a pusztítás mellett a hadállásokról is fontos információkat nyújtottak.
A genti egyetem történésze, Birger Stichelbaut már évek óta tanulmányozza a légifotókat. „Ezek nagyon kevéssé vizsgált források” – így Stuchelbaut. „Soha senki nem használta fel még a légifelvételeket elsődleges forrásokként. Az első világháborúval foglalkozók csak a lövészárkok térképeit és néhány légifotót tanulmányoztak, s ezzel elkövették azt a hibát, hogy nem vizsgálták meg, hogy mi történt 40-50 kilométerrel a frontvonal mögött” – tette hozzá.
Ezek a területek azért voltak fontosak, mivel a katonai parancsnokok itt tudták érvényesíteni új technológiai fölényüket. A belgiumi Diksmuide mellett levő, fákkal eltakart német barakkot például csak azért tudták felfedezni, mivel a katonák virágokat ápoltak körülötte, ezzel pedig azt a képzetet erősítették meg a felderítőkben, hogy a terület lakott lehet.
„A virágágyások sokkal komfortosabbá tették a katonai táborokat, ez azonban egyúttal a figyelmet is odairányította a területre. Néhány hónappal később rengeteg barakkot le is bombáztak” – magyarázta Stichelbaut. Ezt követően újra lefényképezték a katonai tábort, amely a bombázásoknak köszönhetően szinte teljesen felismerhetetlenné, holdvilági tájjá változott.
Körülbelül 500 ezer légifotót sikerült az enyészettől megmenteni, amelyek a világ számtalan pontján találhatók. A képek értéke azért is felbecsülhetetlen, mivel a pilótáknak és a fotográfusoknak rendkívül veszélyes körülmények között kellett dolgozniuk. Egy pilótára sokkal nagyobb veszély leselkedett, mint a lövészárokban szolgálatot teljesítőkre, a rossz időjárási körülmények és a légelhárítás miatt átlagban 11 napot tölthettek csak a levegőben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap