Irak ékköve lehet a mezopotámiai zikkurat
2010. november 18. 10:19
Nasszíria városán kívül, a sivatagban áll az ősi mezopotámiai Uruk városának zikkuratja. A több mint 4000 éves építmény a mai napig az elmúlt korok emberének szakértelmét tükrözi, ezért kulcspontosságú szerepet tölthet be annak jövőjében, mint keresett turistaattrakció.
Korábban
Az Uruk melletti zikkurat egy háromrétegű, kamrák nélküli vályogtéglákból készítet építmény. A legbelső rétege még az eredeti építő, Ur Nammu munkája, a többi réteg pedig tatarozás során került rá az újbabiloni időszakban. A tudósok szerint az ősi mezopotámiai város romjainak eddig mindössze 20%-át tárták fel, így a terület rengeteg izgalmat és titkot rejt, és az a régészeti potenciál mellett leendő turistacélpontot is lehet.
A 2003 óta tartó háború során rakétatámadások indultak a közeli Adder tábor ellen, melyek a zikkurat állapotát szerencsére nem befolyásolták, de az utóbbi bombázások már okozhattak kárt az eddig még feltáratlan területeken. A folyamatos támadások miatt a helyi vezetés nem enged látogatót a műemlék közelébe.
Az évek óta húzódó konfliktus után a béke azonban talán végre változást hozhat az irakiak számára és elkezdődhet majd az újjáépítés. Ehhez kapcsolódik a Zikkurat turisztikai hasznosítása, amely Irak egyik legjövedelmezőbb bevételi forrása lehet a jövőben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap