Elárverezik II. Miklós orosz cár testvéreinek levelezését
2010. november 29. 13:43 MTI
Kalapács alá kerül decemberben Genfben az a mintegy kétezer levél, képeslap és fénykép, amelyet II. Mikós cár testvérei küldtek svájci házitanítójuknak.
Korábban
A cár öccsei, György és Mihály, valamint lánytestvérei, Xénia és Olga Ferdinand Thormeyerrel folytatott levelezése korábban nem került nyilvánosság elé - hangsúlyozta az árverést lebonyolító svájci Hotel des Ventes aukciósház.
Az 1881-től 1959-ig terjedő időszakból származó levelek "bensőséges hangvételű dokumentumok". Rávilágítanak a Romanov-ház életének részleteire, a cár testvéreinek gyermekkorára, az utazásokra, és a száműzetésben töltött évekről is beszámolnak - mondta el Bernard Piguet, az árverési ház szakértője.
"A család egy kissé távol állt a valóságtól. Szerették Oroszországot, de sejtelmük sem volt róla milyen változásokon megy át" - fejtegette Piguet.
György halálát 1899-ben egy baleset okozta. Fivérét, Mihályt az 1917-es forradalom során ölték meg, a cárt pedig egy évvel később végezték ki. Xénia és Olga száműzetésben hunyt el 1960-ban.
A 45 tételben kalapács alá kerülő gyűjtemény összértékét 70-100 ezer svájci frankra (15-21 millió forintra) becsülték. Piguet annak a reményének adott hangot, hogy a tételeket egy magángyűjtő veszi meg, így a történelmi dokumentumok együtt maradhatnak.
A becses levelezést a közelmúltban találták meg a Thormeyer-örökösök egy porlepte utazóláda mélyén. Thormeyer 1876-ban 18 esztendősen utazott Oroszországba, és tíz évvel később kezdte franciára és irodalomra tanítani a Romanov-gyerekeket. A későbbi cárt három évig oktatta, testvéreinek pedig 1899-ig volt a házitanítója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.