Felújítják a Kelet-szlovákiai Galériát
2011. január 11. 18:18 MTI
Rövidesen megkezdődik Kassán a Kelet-szlovákiai Galéria felújítása - közölte a pozsonyi Pátria Rádió.
Korábban
A Kelet-szlovákiai Galéria a történelmi Kassa egyik értékes műemléképületében, a valamikori felső-magyarországi Abaúj-Torna Vármegye egykori vármegyeházában található. A ház Langler János pozsonyi kamarai építész tervei szerint épült 1799-ben - mondta Lenka Lesková, az intézmény igazgatója a rádiónak.
Az épület a II. világháború után egész Csehszlovákiában ismertté vált, mégpedig a Kassai Kormányprogram Háza néven. 1945. április 5-én a történelmi épület dísztermében hirdették meg a kassai kormányprogramot, ami a korabeli Csehszlovákia faji diszkriminációra épülő hivatalos politikai vonalvezetése lett. A Kelet-szlovákiai Galéria 1992-ben költözött be az épületbe és alakította itt ki kiállítótermeit, valamint a képtár szakmai hátterét biztosító munkahelyiségeit, műhelyeit.
Amint azt Lenka Lesková igazgatónő megerősítette, fenntartójuk, a Kassai Megyei Önkormányzat 1,3 millió eurót nyert európai uniós forrásokból az épület történelmi dísztermének és az előcsarnokának felújítására, valamint egy új kiállítóhelyiség létrehozására.
A napokban fejezik be a díszterem műemlékvédelmi és restaurálási tanulmányát, amelyet kiállítás keretében februárban a nagyközönség elé tárnak. A cél az, hogy a műemléképület dísztermét az eredeti formájának megőrzésével újítsák fel. A munkálatokat már ez év áprilisában elkezdik.
A Pátria Rádió megtudta, hogy a Kelet-szlovákiai Galéria az Erzsébet utcai Rembrandt szalonja és az ottani épület teljes átalakítását is tervezi. Mintegy kétmillió eurós ráfordítással itt akarja a galéria kiépíteni raktárát, míg a művészek számára műhelyszobákat hoznának létre. A kivitelezéssel 2013-ra készülnének el, amikor Kassa lesz Európa Kulturális Fővárosa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap